Két óvoda egy községben!

2001. március 9., 01:00 , 8. szám

„Viseljétek el egymást szeretetben” (Efezus 4,2) – többek között ez az ige köszönti a bótrágyi egyházi óvodába lépőket, ahol általában 10-15 gyerek tölti el kellemesen napjának egy részét.

– Három éve jött létre az intézmény – mondja Lukács Nóra nevelő. – Akkor, mivel az állami óvo­da nem működött, két cso­portot is megtöltöttek nálunk a gyerekek. Jelenleg 2-5 éveseket fogadunk, de a szülők kérésére szünidőben visszajárnak hozzánk a már első, második osztályos volt ovisaink.

Molnár István is a kis közösségben tölti vakációját:

– Otthon csak veszekednék a testvéremmel – meséli, – itt meg jót lehet játszani és nagy házat építeni a legóból.

– Az anyaországban kiadott református keresztyén hittantanítás óvodai programja alapján vezetjük a foglalkozásokat – tájékoztat Izsák Erzsébet nevelő. – Heti három alkalommal, játékos módon bibliai történetekkel ismerkednek a gyerekek, és ezt igyekszünk változatosabbá, színesebbé tenni a számukra. Emellett elsajátítják a hagyományos óvodai képzés ének- és gyermekjátékanyagát is.

– Falvak sokaságában egy­ál­talán nem működik óvoda. Hogyan tud Bótrágyon kettő is fennmaradni?

– Az állami óvodába nálunk leginkább azok járatják csemetéiket, akik egésznapos elfoglaltság­gal rendelkeznek – mondja Nóra óvó- néni. – Van­nak viszont, akik munkahely híján nem képesek kifizetni az óvodai elhelyezés költségeit, de szeretnék jó helyen tudni gyermeküket, amíg ügyes-bajos dolgaikat intézik. Nálunk a kicsinyek napi hat órán át vannak biztos felügyelet alatt, tízórait kapnak, és közben játszanak, tanulnak. Mindez, jelképes díjként, havi 3 hrivnyába kerül, ami persze nem fedezi a költségeinket. Radvánszky Ferenc tiszteletes úr közvetítésével vannak anyaországi támogatóink, és persze segít a helyi gyülekezet is.

P. Zs.