A vasárnapot már méltóképpen várják a templomok

Feketeardóban három templom áll...

2001. március 23., 01:00 , 10. szám

Feketeardóban folynak az árvíz utáni helyreállítási munkálatok. Az emberek maguk bontják összedőlt házaikat, tisztítják portáikat. A faluban három templom található, melyeket szintén nem kímélt az áradat.

– Nem is lehet elmondani, mi volt itt – mondja özvegy Sirola Jánosné, a római katolikus templom sekrestyése. – A padokat feldöntögette a víz, térdig jártunk az iszapban. A szekrényekben eláztak a fehérített, keményített miseruhák. A víz levonultával már másnap jött a segítség. Egy egész napon át nálunk dolgoztak a gyulai és nevetlenfalui református testvérek. Most a görög templomot takarítják, nem hagyják sárban azt sem.

A munkálatokban mintegy harminc fő vett részt Oroszi Józsefnek, a gyulai református egyház gondnokának vezetésével.

– A környező falvakat régóta szoros kapcsolat fűzi öszsze, hisz problémáink közösek – meséli. – Három éve is segítettük a bajbajutottakat, most is itt vagyunk. Falunkban mintegy 60-70 asszonyt és gyereket fogadtunk be. Az összegyűjtött élelmiszerekből egységcsomagokat készítettek, ezeket széthordtuk az ittmaradt családoknak.

Nem feledkeztek meg a templomokról sem.

– A templomoknak minél előbb rendben kell lenniük. A legnagyobb víz – 90 centiméternyi – a református templomban volt, fedte a Mózes-széket. Második napja dolgozunk: hordjuk be a vizet, hogy kimossa az iszapot, tisztítjuk a padokat, a berendezést.

A szomszédos Csepében halálos áldozatot is követelt az áradat. A katasztrófát hozó hétfő éjjelén Csépes Lászlót, a 81 éves görög katolikus lelkészt már nem sikerült élve kimenteni vízzel elöntött lakásából.

-farkas-