Védett virágok ajándékba?

2001. március 30., 02:00 , 11. szám

Márciusban szirmot bontottak a tavasz hírnökei: a hóvirág, a kikerics, a tavaszi tőzike. Mindegyikük védett növény, természetes élőhelyük már nagyon kevés van, szedésüket törvény tiltja. Ennek ellenére a piacokon idén is megjelentek a vadvirágokkal az alkalmi árusok. Nem volt ritka a gyökerestül kitépett növény sem. A kicsiny bokréták 30-40 kopekért keltek el, ami azt jelenti, hogy a virág szálja egy kopijkát sem ért.

– A kék kikericset a munkácsi repülőtér környékéről hoztuk – mondja az egyik virágárus. – A tőzike errefelé jobbára már csak kiskertekben nyílik, az hozza ki a piacra, akinek sok van belőle.

– A hóvirág később virít, mint a tőzike, de nálunk egyébként is nagyon ritka – tájékoztat Kálmán Éva biológus. – A kikerics és a tőzike természetes élőhelyére is csak az erdők mélyén bukkanhatunk rá, leginkább ott, ahová ritkán jutnak el az emberek. Szomorú, hogy ajándéknak szánják ezeket a vadvirágokat, és főleg, hogy tövestül tépik ki őket. Nem is értem, hisz tövükről levéve nagyon hamar, egy-két napon belül elhervadnak. Szerintem nem kell elfogadni ezeket a csokrokat.

– Én a temetőbe viszem, tudja, a lányom sírjára – meséli az egyik vásárló. – Úgy igyekszem, hogy mindig legyen neki friss virág a síron, és most ez a legolcsóbb...

Szegény emberek sze­dik a vadvirágot különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül nem túl módos vásárlóiknak. Va­lamiből mindenkinek élnie kell, mondják. A vesz­tesek a túlélésért folytatott küzdelemben tehát a virágok.