Enni pedig mindennap kell...
Ma sem ment iskolába, így nem lesz ebédjegye
Beregszász. Heten indulunk a „gyerekbegyűjtő” akcióra: Anatolij Nyemec, a beregszászi járási belügyi osztály kiskorúak ügyeivel foglalkozó részlegének vezetője és két munkatársa, Csecsur Olga, a fiatalkorúak ügyeivel foglalkozó szolgálat vezetője, valamint a járási közigazgatási hivatal szociális osztályának munkatársai.
Körbejárjuk a városközpontot övező utcákat, valamint a piacteret, és az iskolaidő ellenére rengeteg gyerekkel találkozunk. Például néhány tizenévessel az orosz tannyelvű iskolából, akik el akartak „lógni” egy-két órát. A rendőrök mindhármukat „ismerik”, és nem használ a légből kapott magyarázkodás, csakhamar bekísérik őket.
Jó néhány koldus ténykedését is megzavarjuk, bár legtöbbjük, messziről felismerve a szociális osztály munkatársait, önszántából elhagyja „posztját”. Az iskolát rendszeresen kerülő városi gyerekek is hamar „eltűnnek”, nehogy kérdőre vonják őket.
A gyermekvédelmi szolgálat vezetője mindnyájukat név szerint ismeri, és egyikük otthonában rögtönzött „családlátogatást” teszünk. A látvány nem mindennapi: a hideg tűzhelyen egy cica ül a kormos edények között – melegedni próbál. A lakásban nincs villamos áram, így a kilencéves Lacika a sötét képernyőt „nézi”. Ma sem ment iskolába, így nem lesz ebédjegye. (Mintegy 15 gyerek kap naponta egyszer meleg ételt a református egyház jóvoltából, de csak azok, akik aznap „tanultak”.)
A piacra visszatérve kéregető gyerekekkel találkozunk. Egyikük Felsőremetéről utazott ide nővérével. Leginkább az ilosvai járásból jönnek, Bilke környékéről, mondja Nyemec.
Hamarosan a következő „madárka” is felbukkan. István 11 éves, zavaros életútját már a rendőrségen meséli. Édesanyja a beregszászi bentlakásos iskolában nevelkedett, ő maga valahol Tula környékén született. Jelenleg a második „apukája” szülőházában él hetedmagával. Anyjával és ötéves kishúgával mintegy két hónapja él a városban. Ő a családfenntartó, ugyanis a napi „keresetéből” étkeznek.
– Délig a piacon vagyok, aztán meg a nagy házakban kéregetek – meséli. – Kár, hogy ma már nem mehetek, mert még nincs elég pénzem. Mit fog ma főzni anyukám?
Teljesen természetes számára ez az életforma, mint mondja, kiskora óta kéreget édesanyjával. Szívszorongató ez az őszinte vallomás, de ő nem érti felháborodásunkat. Szülőhelyén kétszer járta az első osztályt, majd intézetben a másodikat. Olvasni tud, de az írást lassan elfelejti, mivel nem gyakorolhatja. Barátai nincsenek, nem ezen jár az esze, mondja. Közben előkerül édesanyja, aki rémülten kereste elveszettnek hitt gyermekét. Ő átmeneti pénzhiánnyal magyarázza a helyzetüket, és abban sem talál kivetnivalót, hogy gyermeke januártól nem jár iskolába.
A történet a szociális osztály fiatalkorúak ügyeivel foglalkozó szolgálatán folytatódik, ahol arra figyelmeztetik az édesanyát: nem kötelezheti gyermekét a koldulásra, viszont köteles iskolába járatni. Amennyiben ennek nem tesz eleget, kénytelenek lesznek eljárást indítani ellene, gyermekét pedig valamelyik bentlakásos iskolában elhelyezni.
Hogy képes lesz-e rá? A családnak továbbra sincs biztos megélhetése, enni pedig mindennap kell…
Popovics Zsuzsanna
