Bezúzott könyvek, átírt történelem
A történelemcsinálás kényszere
Ahogy változtak a rendszerek, váltották egymást a vezérek, a szobrokat „dobozolták”, a könyveket bezúzták, más „isteneket” imádtak.
Valószínűleg már csak az idősebb generációk számára cseng ismerősen a fogalom – „ideológiailag káros” irodalom. A Szovjetunió fennállásának ideje alatt a politika isteneinek cserélődésével több százezernyi könyvet „írtak le” és zúztak be. Ezzel párhuzamosan pedig egymás után születtek az újonnan hatalomra kerülők nézeteit, „eszméit” propagáló művek, ugyancsak százezres példányszámban árasztva el a kulturális intézményeket. Maguk a pártvezetők sem tétlenkedtek: tekintélyes terjedelmű köteteik szintén ott sorakoztak a polcokon. Lenin összes műveinek gyűjteménye például négy kiadást „ért meg”. Ezt követték a kiadott példányok számát tekintve Sztálin munkái, melyek azonban a diktátor halála után (1953) elsőként kerültek zúzdába...
Múltak az évtizedek, de senki sem döbbent rá, hogy aki így akart helyet kapni a halhatatlanok között, az hasonlóképpen a zúzdában végezte, a történelem pedig haladt tovább feltartóztathatatlanul...
Valószínűleg már csak az idősebb generációk számára cseng ismerősen a fogalom – „ideológiailag káros” irodalom. A Szovjetunió fennállásának ideje alatt a politika isteneinek cserélődésével több százezernyi könyvet „írtak le” és zúztak be. Ezzel párhuzamosan pedig egymás után születtek az újonnan hatalomra kerülők nézeteit, „eszméit” propagáló művek, ugyancsak százezres példányszámban árasztva el a kulturális intézményeket. Maguk a pártvezetők sem tétlenkedtek: tekintélyes terjedelmű köteteik szintén ott sorakoztak a polcokon. Lenin összes műveinek gyűjteménye például négy kiadást „ért meg”. Ezt követték a kiadott példányok számát tekintve Sztálin munkái, melyek azonban a diktátor halála után (1953) elsőként kerültek zúzdába. A hruscsovi érában kiadott rendelet egyértelmű volt: minden Sztálin által írt vagy vele kapcsolatos, őt idéző könyvet meg kell semmisíteni. Később erre a sorsra jutottak Hruscsovnak a művei is.
A következő „nagytakarítás” a szépirodalmat sem kímélte. A nemzeti írók, költők a hetvenes évek végén kerültek feketelistára, miután felléptek Brezsnyev oroszosítási programja ellen. Ekkor kellett eltüntetni Rudenko, Kuznyecov, Szolzsenyicin és Nyekraszov köteteit.
A tisztogatás a gorbacsovi glasznoszty éveiben is folytatódott, bár az indoklás megváltozott. Egy 1985-ben kelt rendelet így fogalmaz: „A könyvtárállományból likvidálni kell a tartalmilag elavult és politikai aktualitásukat vesztett könyveket.
Nevezetesen:
1. Az 1985 márciusáig kelt, a Központi Pártbizottság ülésein elhangzott beszámolókat, az ott hozott határozatokat és azok kommentárjait, valamint az ötéves tervek anyagait…
2. A Kommunista Párt és a szovjet állam egykori vezetőinek cikkeit, beszédeit, visszaemlékezéseit, életrajzait, továbbá a külföldi útjaikról szóló beszámolókat, illetve összes műveik gyűjteményeit…
3. Az alábbi szerzők 1964 és 1985 között kiadott politikai munkáit: Andropov, Brezsnyev, Ponomarjov, Csernyenko stb…
Utasítás: ezen kiadványok teljes egészében kizárandók mind a szabad, mind a korlátozott hozzáférhetőségű polcokról.”
A rendszerváltás után, 1992-ben még mindig születtek újabb rendeletek, és mellékelve érkeztek a terjedelmes cím-, illetve névlisták. A könyvtárak archívumában ezek sajnos nehezen fellelhetők, ugyanis vagy nincsenek elérhető helyen, vagy egyszerűen eltűntek. A könyvtárosok emlékezetében azonban még élénken él ez az időszak, mivel rövid idő alatt kellett több ezer könyvtől megszabadulni. Ekkor a Politizdat könyvkiadó kiadványainak csillaga hanyatlott le, illetve el kellett távolítani a kommunista párt történetére és tevékenységére vonatkozó „műveket”. Erre a sorsra jutottak Brezsnyev és Gorbacsov művei, továbbá az ateista témájú könyvek. Ez ismét több tonnányi bezúzott könyvet jelentett.
A könyvtárosok elmondása szerint a kilencvenes években azért már finomodtak valamit a módszerek: a legtöbb leírandó könyv esetében meg kellett tartani egy-egy „reprezentáns” példányt, amelyeket máig az egyedi példányok részlegében őriznek. Igaz, több helyen elrendelték, az így megőrzött könyvekből is vágják ki az egykori pártvezetők és ideológusok portréit, így nagyon sok kiadvány csak megcsonkított állapotban lelhető fel.
A gyűjtők és történészek tehát megnyugodhatnak, elméletileg megtalálhatók egykori „nagy atyáink” művei. A gyakorlatban azonban csak nehezen hozzáférhetőek: akadályt jelenthet könyvtáraink siralmas állapota, a mostoha körülmények pedig nem használtak a könyvállománynak sem.
Popovics Zsuzsanna
