Bezúzott könyvek, átírt történelem

A történelemcsinálás kényszere

Ahogy változtak a rend­szerek, váltották egymást a vezérek, a szobrokat „do­bo­zolták”, a könyveket be­zúz­ták, más „isteneket” imádtak.

Valószínűleg már csak az idősebb generációk számára cseng ismerősen a fogalom – „ideológiailag káros” irodalom. A Szovjetunió fennállásának ideje alatt a politika isteneinek cserélődésével több száz­ezernyi könyvet „írtak le” és zúztak be. Ezzel párhuzamosan pedig egymás után születtek az újonnan ha­ta­lomra kerülők nézeteit, „esz­méit” propagáló művek, ugyan­csak százezres pél­dányszámban árasztva el a kulturális intéz­ményeket. Ma­guk a pártvezetők sem tét­len­kedtek: tekintélyes terjedelmű köteteik szintén ott so­ra­koztak a pol­co­kon. Lenin összes mű­vei­nek gyűjteménye például négy kiadást „ért meg”. Ezt követték a kiadott példányok számát tekintve Sztálin mun­kái, me­lyek azonban a diktátor ha­lá­la után (1953) elsőként ke­rültek zúz­dába...

Múltak az évti­ze­dek, de senki sem döbbent rá, hogy aki így akart helyet kapni a halhatatlanok kö­zött, az ha­son­­ló­képpen a zúz­­dá­ban vé­gez­te, a tör­té­nelem pedig ha­ladt tovább feltar­tóz­tat­ha­tat­lanul...

Valószínűleg már csak az idősebb generációk számára cseng ismerősen a fogalom – „ideológiailag káros” irodalom. A Szovjetunió fennállásának ideje alatt a politika isteneinek cserélődésével több százezernyi könyvet „írtak le” és zúztak be. Ezzel párhuzamosan pedig egymás után születtek az újonnan hatalomra kerülők nézeteit, „eszméit” propagáló művek, ugyancsak százezres példányszámban árasztva el a kulturális intézményeket. Maguk a pártvezetők sem tétlenkedtek: tekintélyes terjedelmű köteteik szintén ott sorakoztak a polcokon. Lenin összes műveinek gyűjteménye például négy kiadást „ért meg”. Ezt követték a kiadott példányok számát tekintve Sztálin munkái, melyek azonban a diktátor halála után (1953) elsőként kerültek zúzdába. A hruscsovi érában kiadott rendelet egyértelmű volt: minden Sztálin által írt vagy vele kapcsolatos, őt idéző könyvet meg kell semmisíteni. Később erre a sorsra jutottak Hruscsovnak a művei is.

A következő „nagytakarítás” a szépirodalmat sem kímélte. A nemzeti írók, költők a hetvenes évek végén kerültek feketelistára, miután felléptek Brezsnyev oroszosítási programja ellen. Ekkor kellett eltüntetni Rudenko, Kuznye­cov, Szolzsenyicin és Nyek­ra­szov köteteit.

A tisztogatás a gorbacsovi glasznoszty éveiben is folytatódott, bár az indoklás megváltozott. Egy 1985-ben kelt rendelet így fogalmaz: „A könyvtárállományból likvidálni kell a tartalmilag elavult és politikai aktualitásukat vesztett könyveket.

Nevezetesen:

1. Az 1985 márciusáig kelt, a Központi Pártbizottság ülésein elhangzott beszámolókat, az ott hozott határozatokat és azok kommentárjait, valamint az ötéves tervek anyagait…

2. A Kommunista Párt és a szovjet állam egykori vezetőinek cikkeit, beszédeit, visszaemlékezéseit, életrajzait, továbbá a külföldi útjaikról szóló beszámolókat, illetve összes műveik gyűjteményeit…

3. Az alábbi szerzők 1964 és 1985 között kiadott politikai munkáit: Andropov, Brezsnyev, Ponomarjov, Csernyenko stb…

Utasítás: ezen kiadványok teljes egészében kizárandók mind a szabad, mind a korlátozott hozzáférhetőségű polcokról.”

A rendszerváltás után, 1992-ben még mindig születtek újabb rendeletek, és mellékelve érkeztek a terjedelmes cím-, illetve névlisták. A könyvtárak archívumában ezek sajnos nehezen fellelhetők, ugyanis vagy nincsenek elérhető helyen, vagy egyszerűen eltűntek. A könyvtárosok emlékezetében azonban még élénken él ez az időszak, mivel rövid idő alatt kellett több ezer könyvtől megszabadulni. Ekkor a Po­lit­izdat könyvkiadó kiadványainak csillaga hanyatlott le, illetve el kellett távolítani a kommunista párt történetére és tevékenységére vonatkozó „műveket”. Erre a sorsra jutottak Brezs­­nyev és Gorbacsov művei, továbbá az ateista témájú könyvek. Ez ismét több tonnányi bezúzott könyvet jelentett.

A könyvtárosok elmondása szerint a kilencvenes években azért már finomodtak valamit a módszerek: a legtöbb leírandó könyv esetében meg kellett tartani egy-egy „reprezentáns” példányt, amelyeket máig az egyedi példányok rész­legében őriznek. Igaz, több helyen elrendelték, az így megőrzött könyvekből is vágják ki az egykori pártvezetők és ideológusok portréit, így nagyon sok kiadvány csak megcsonkított állapotban lelhető fel.

A gyűjtők és történészek tehát megnyugodhatnak, elméletileg megtalálhatók egykori „nagy atyáink” művei. A gyakorlatban azonban csak nehezen hozzáférhetőek: akadályt jelenthet könyvtáraink siralmas állapota, a mostoha körülmé­nyek pedig nem használtak a könyvállománynak sem.

Popovics Zsuzsanna