Ezúttal a villanyáramon a sor
Nesze neked – újabb ársróf!
Nemrég a kormány jóváhagyta a villamosenergia-továbbítás díjszabásai megállapításának módosításáról szóló határozatot, melyet az Energetikaszabályozó Nemzeti Bizottság (NKRE) dolgozott ki. Egyelőre még nem ismeretes, mikor vezetik be az új tarifákat, ám az már világos, hogy a fogyasztókra újabb áremelés vár. A kormány megerősítette azt a hírt, miszerint a megyei áramszolgáltató vállalatok majdani tulajdonosainak – ezeket ugyanis privatizálják – engedélyezik majd az áramszolgáltatás beszüntetését minden adósságot felhalmozó fogyasztó esetében.
A díjszabás új módszer szerinti megállapításának következtében a villanyáram ára átlagosan 10%-kal növekedhet, a lakossági fogyasztók esetében viszont a díjtételek növekedése akár a 20–30%-ot is elérheti, ami annyit jelent, hogy 1 kilowatt villamos energia kb. 18–19 kopijkába fog kerülni.
Az új díjszabás különböző tényezők alakulásától függ, többek között a hrivnya dollárhoz viszonyított árfolyamának, a fogyasztói áraknak a változásától, illetve az inflációtól, ugyanis az energiaszolgáltatóknak jogukban áll majd ezek függvényében növelni vagy csökkenteni az árat.
Az új energiaár-megállapítási módszert hétéves időtartamra dolgozták ki, s ezen időszak során lehetőség szerint nem kívánnak e téren változtatni.
A villamos energia árának emelését már jó ideje szorgalmazzák az energiaszektorba beruházó külföldi befektetők. Több szakértő azon a véleményen van, hogy a díjak növelése az áramszolgáltató vállalatok privatizációja iránti külföldi érdeklődés ösztönzése, s a magasabb áron történő értékesítés céljából történt, ugyanakkor az NKRE, valamint az Állami Vagyonalap vezetői egybehangzóan azt állítják, hogy az áremelés nem hozható összefüggésbe az energiaszolgáltató vállalatok privatizációjával.
Akárhogyan legyen is, tény, hogy az újabb áremelés jelentős érvágást jelent majd a lakosságnak, s azon belül is elsősorban a szegényebbeknek.
Baráth József