Minden gyereknek története van
Árvaház: család helyett család
Hol van jobb helyen egy gyermek: az utcán vagy az árvaházban? Nem mindig könnyű a választás, ismerve az árvaházakban uralkodó körülményeket. Ugyanakkor a kárpátaljai gyerekek egy része nem ismeri az otthon fogalmát, annál inkább a kihasználtságot, az űzöttséget, a kiszolgáltatottságot és a félelmet. Kevés az olyan intézet, ahová az ember nyugodt szívvel el tud vinni egy kis kóborló lelket. Az egyik ilyen hely a Munkácsi Református Gyermekotthon, ahol egy keresztyén családmodellt igyekeznek kialakítani.
Az otthon 1997 szeptemberében nyitotta meg kapuit. Az akkor még félkész épület mára „kacsalábon forgó palota” lett, tágas udvarral és sok-sok szobával. Első ránézésre talán észre sem veszi az ember, hogy nem egy nagy családi házba tévedt, s később sem tűnik annyira szembeötlőnek a különbség. Az otthon lakói elsősorban abban különböznek egy átlagos családtól, hogy több az „apuci” és az „anyuci”, s az előszobában jóval több kis cipő sorakozik.
Mind a 19 itt lakó gyermek iskolás korú. A „nagycsalád” anyagi és természetbeni adományokból tartja fenn magát, melynek nagy része kárpátaljai gyülekezetektől érkezik.
– Több gyermeket lelkészek irányítottak hozzánk – meséli Dani Péter, az otthon egyik vezetője. – Családlátogatások alkalmával figyeltek fel rájuk, s mivel hallottak a gyermekotthonról, megkerestek bennünket. Másokat a gyámügy küldött, vagy a szülő maga hozta ide. Mindnyájan szegény környezetből, hátrányos szociális körülmények közül kerültek hozzánk.
A 8-9 nevelő felváltva gondoskodik arról, hogy az otthonban minden zavartalanul folyjék. Legalább két felnőtt mindig a gyermekekkel van.
Egy átlagos hétköznap a nevelő számára 6 órakor kezdődik. Ébresztés, öltöztetés, tisztálkodás, reggelizés, majd a gyermekek elindulnak az iskolába. A nagyobbakat már nem kell kísérni, a kisebbeket az otthon kisbuszával szállítják. Délben újra megelevenedik a ház. Az iskolából hazaérkezve ebédelnek, majd uzsonnáig szabadon játszhatnak az udvaron vagy a játszószobának kialakított padlástérben. Négytől hatig négy csoportban folyik a tanulás egy-egy felnőtt felügyeletével. Vacsora után minden gyermek feladatot kap: a nagyobbak mosnak, vasalnak, a kisebbek a takarításból veszik ki a részüket. A nap végén kiderül, melyik szoba lakói voltak aznap a legügyesebbek, ki kapja a jutalmat. Lefekvés előtt meseolvasás, esetleg tévénézés, videózás a program, majd bibliaolvasás következik.
– Minden gyermeknek megvan a maga története, amire nem szívesen emlékszik vissza – mondja Dani Péter. – Mi igyekszünk ellensúlyozni azt, ami eddig érte őket, de nincs könnyű dolgunk. Időbe telik, míg felfogják, hogy itt valóban szeretik őket.
Az udvaron labdázó gyermekek könnyen barátkoznak, nyitottak az idegenek iránt. Ugyanakkor hatalmas a szeretetéhségük, amit egyáltalán nem vagy csak nehezen lehet kielégíteni.
Olasz Tímea
