A provokátor

A cseh időben Kárpátalján szabadon működtek a pártok, és a kommunista párt jelentős sikereket ért el. A kisváros helyi kommunistáihoz csatlakozott az a néhány budapesti család is, akiknek 1919-es tény­kedésük miatt el kellett menekülniük Magyarországról. Folyt a mozgalmi élet: állandó gyűlések házaknál, kapcsolattartás, agitátorok fogadása, a tiltott irodalom és a Szovjetunióból érkező hírek cseréje.

Azon a napon is gyűlésre ballagott az egyik aktivista. A hegy alatt gyülekeztek, az egyik boros gazda házában, így érdemes volt már délután elindulni, és meg­kóstolni a gazda borát. Meg aztán jó alkalom volt ez otthagyni az asszonyt, az állandóan zsörtölődő, mindig elégedetlen feleséget. Ahogy szép komótosan ballag végig a felsővégen, hát a vincellérné megint ott áll a kapuban, fekete haja, fehér bőre és domborulatai értékének tudatában kissé gunyorosan mo­solyog, érezve magán a pártaktivista éhes szemének kutakodását. Amaz gondolkodás nélkül mondta el a szokásos szöveget, ujjával tréfásan fenyegetve az asszonyt: „Várjál, várjál, Rózsika, győz a világforradalom, és akkor minden közös lesz, a feleségek is.” Rózsika nem szólt, csak gúnyosan csóválta a fejét, jelezvén, hogy tudja, hova mehetnek, és egyébként is, megvan a véleménye az egész társaságról.

Az aznapi összejövetel kü­lönleges volt. Hazajött Grün öccse a Szovjetunióból, és élménybeszámolót tartott. Az öcs Beregszászon lakott, és kimondottan ezért érkezett a délutáni vonattal. A fiú nem volt beszédes, a beszámoló von­tatottan indult. Grün biztatta is az öccsét, de az csak általá­nosságokat mondott. Többedmagával mentek ki a Szovjetunióba, a biro­bidzsáni zsidó autonóm területre; ott dolgozni és megalapítani az új zsidó államot, és egyben felépíteni a kommunizmust.

De a gazda bora kitűnő volt, és néhány pohár után a fiatalembernek mégiscsak megeredt a nyelve, ömlött belőle a szó. A megdöbbent emberek körül megfagyott a levegő, a báty arca eltorzult, mindenki hallgatott. Végül aztán az egyik vezető aktivista, akinek már valami rangja is volt a pártban, elordította magát: „Te büdös…”, itt szünetet tartott, ránézett Samura, a pesti cipészre, nyelt egyet, és diadalmasan kivágta a szót: „provokátor”. Néhány pofon és rúgás után Grün kimentette az öccsét, idegesen magyarázva, „részeg, nem látjátok, hogy részeg”, és elvezette a város felé.

Égbekiáltó hazugságokat hordott össze ez a fiú lágerekről, éhenhalt parasztokról, antiszemitizmusról, éjszakai letartóztatásokról, erőszakról, szenvedésről. Ilyesmit csak egy rendőrspicli, provokátor, imperialista bérenc állíthatott a földi paradicsomról, a Szovjetunióról. Nem sok idő telt el azután, alig fony­nyadtak még valamicskét a szép vincellérné bájai, és elérte Kárpátalját is a földi mennyország. Akkor azután saját bőrükön tapasztalták meg a hegy alatti gazdák is, hogy bizony igazat beszélt az a beregszászi zsidó fiú.

Tithli