Hármas karambol

2001. június 22., 02:00 , 23. szám

Halálos áldozatot követelt az a hármas baleset, amely június 18-án, kb. 21.30 órakor történt Kaszony és Bégány között. A Beregszász irányába haladó Lada személygépkocsiban váratlanul eltörött a bal első kereket rögzítő gömbcsukló. A gépkocsi vezetőjének ennek ellenére szerencsére sikerült megállítania járművét. A gépkocsivezető elindult a közeli Bégányba szerelőért.

Már javában folyt a javítás, amikor egy másik arra haladó személygépkocsi belerohant az út szélén veszteglő Ladába, elsodorván az úttest felőli oldalon a felfüggesztést szerelő személyt. Ezután az ámokfutó jármű egy vele szemben közlekedő Moszkvicsba szaladt bele, s további 25 métert megtéve tudott csak megállni.

Az autóját szerelő sofőr a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe. További öt személy szenvedett különböző súlyosságú sérüléseket, egyikük állapota továbbra is súlyos.

Mindhárom személygépkocsi totálkáros lett. A beregszászi járási belügyi osztályon kapott tájékoztatás szerint a balesetben érintett három gépkocsivezető mindegyike vétett a szabályok ellen.

-firkász-