Domonkos nővérek: fogat húznak és autót vezetnek
Ünnepre készülnek Frigyesfalván
A kilencvenes évek elején a munkácsi járási Frigyesfalvára (Ęëiíîâĺöü) Domonkos-rendi nővérek érkeztek, s ott rendházat is alapítottak. Mára valódi otthonra találtak a községben a Szlovákiából érkezett apácák, akik a maguk módján segítik Frigyesfalva és Kölcsény katolikus híveit.
– Az első nővéreknek még csak egy szobácskájuk volt, onnan intézték az ügyeiket – meséli Sr. Gubacsova Marcella házfőnök. – Elöljáróinknak és a segítő kezeknek hála azonban viszonylag hamar megépült a rendház épülete közvetlenül a templom mellett. Jelenleg hárman élünk itt, valamint két másik domonkos nővér Munkácson teljesít szolgálatot. Ezen a környéken nagyon sok a szegény ember, elkél a segítség.
A nővérek leginkább hitoktatással és betegápolással foglalkoznak a két szomszédos községben, de számos egyéb téren is helytállnak. Ancilla nővér például szükség esetén fogat húz, méghozzá térítés- és – többek szerint – fájdalommentesen. Az itt élők hamar hozzászoktak ahhoz is, hogy a hetvenéves rendházfőnöknőt volán mögött lássák. Marcella nővér ugyanis maga vezeti autójukat, gyakran egészen Kassáig. A fiatalok kedvence mégis az alig húszéves Szimeona nővér, aki a táborozások aktív szervezője. A napokban épp egy Gálfalvára induló zarándoklatra hívogatja az érdeklődőket.
P. Zs.