A gitár megszállottja
Egy zenész, aki a maga készítette gitáron játszik
Babics János már 8 éves korában arról álmodozott, hogy megtanul gitározni. Ekkor fából faragott magának „gitárt”, amely az eredeti hangszert hivatott szimbolizálni. Kamaszkorában, zenei ismeretek nélkül, önszorgalomból tanult meg gitározni. A kottát nagyon sokáig nem ismerte, de annyira szeretett volna „profi” gitáros lenni, hogy Nagyberegről egészen Beregdédába gyalogolt le, csakis azért, hogy egyik legnagyobb példaképétől, Szuszino Györgytől ellessen egy-két új fogást. 18 éves korában már „profi” együttesben gitározott. 1993-ban a Pokolgép turnéján előzenekarként szerepeltek, és együtt énekelték a Metál karácsony című dalt.
Az együttes feloszlása után kiábrándult a zenéből, eladta hangszerét, felszerelését. Később, 28 évesen beiratkozott az ungvári Zeneművészeti Szakközépiskolába. A szakközépiskola befejezése után kereste fel néhány barátja, akik kedvéért újra kézbe vette a gitárt, és ismét játszani kezdett. Megalakította az Integrál zenekart, amelyet a mai napig ő vezet.
Felnőtt fejjel is ragaszkodott az egyedi hangszerhez. Mindenekelőtt beszerezte az ehhez szükséges mahagóni fát, bár ekkor még úgy gondolta, hogy valakivel elkészítteti a gitárt. A hozzávalók beszerzése közben rengeteg információt gyűjtött össze a hangszerkészítésről. Első gitárját hosszú éveken keresztül készítette. Eközben számtalanszor járta meg Budapestet, hogy konzultáljon Medgyesi Péterrel, a Németországban is híres és elismert gitárkészítő mesterrel. Jelenlegi gitárja két év alatt készült el, bár a munkálatok valójában csupán két hetet vettek volna igénybe. Hogy mégis miért tartott ilyen sokáig? Nem volt könnyű beszerezni a megfelelő alkatrészeket, a legtöbbet Budapestről kellett megrendelni. A gitár hangszedői például angol és amerikai gyártmányúak.
— A prototípus nem volt jó gitár, mert a nyakat is mahagóniból készítettem, ami túl kemény és merev volt. A második gitáromon már három éve játszom, de eddig még nem volt vele komolyabb problémám — mondja János.
A gitárkészítés mellett Babics János dalokat is ír. Saját szerzeményeit és vallásos dalokat az otthonában berendezett ministúdióban kazettára és CD-re játssza fel.
— Szeretem az embereket, szeretek nekik zenélni, szeretem szórakoztatni őket – fogalmazza meg hitvallását János. – Gitárt pedig bárki készíthet, vagy legalábbis akárki belevághat, de legyen gitáros, és legyen célja; tudja, hogy mit akar, mert máskülönben soha sem készül el a hangszer.
karmacsi