Szabó Lőrinc: Lóci verset ír

Ünnep volt. Kint a kertben

húsvéti bárány bégetett,

most borult virágba az alma,

a barackfa már vetkezett,

én meg épp versbe igyekeztem

fogni életet és halált,

mikor egyszerre nyílt az ajtó,

jött Lóci és elébem állt

s megszólalt: – Apu, verset írtam!

– De hisz még nem tudsz írni, te!

– Nem is írtam, csak kigondoltam.

– No halljuk. – Hát figyelj ide –

szólt Lóci, azzal nekikezdett

s két sorba elmondta a verset:

„Az életet adja, adja,

egyszerre csak abbahagyja.”

Én nagyot néztem: – Ki? Kiről szól

a versed? Ennyi az egész?

– Hát az Istenről, az a címe! –

magyarázta a gyerek; és

– Nem kéne még valami hozzá?

kérdeztem én kíváncsian.

– Nem hát – felelte ő – ez az élet,

ebben már minden benne van.

– Benne van, jól van, igazad van,

szép a vers, menj és játssz tovább! –

Szinte ijedten csókoltam meg

Lóci hatéves homlokát...

Ő elrohant... Kint ragyogott a

tavasz, a bárány bégetett

s én eltűnődve ezt a verset

írtam a magamé helyett.

„Az életet adja, adja, egyszerre csak abbahagyja.” Ilyen tömören, szépen és elgondolkodtató módon tudja összefoglalni ez a nyelv az élet isteni mibenlétét. Az a szándék és felismerés pedig, hogy a szavak között rend van, ritmus és egyensúly, már verssé is teszi az idézett mondatot. Hát ilyen egyszerű ez. Ennyire könnyű verset írni. És mégsem teheti meg bárki, hogy csak gondol egyet, és azt mondja, mától költő leszek. Nem, mert mindenkinek más és más a dolga, másért és másért van az, hogy az életet csak kapja, kapja...

Persze, nagyon nehéz felismerni, hogy kinek miben áll a feladata, kinek mi a „hivat”-ása, kit micsoda szólít meg leginkább. Nagyon sokan tévelyegnek, nagyon sokan nem tudják maguknak megválaszolni a kérdést: mi is lehet az én saját dolgom ezen a világon? Pedig ez az egyik legfontosabb felismerés, csakis ennek tudatában vagyunk képesek megérteni, hogy a ránk szabott idővel bizony gazdálkodnunk kell. Be kell osztanunk az időt, hisz az élet nagyon is kínálja a tervezhetőségét, miközben azt is tudatosítanunk kell, hogy mennyire kiszámíthatatlan képes lenni. Igen, mert senki sem élheti túl a számára megadott éveket. Csakhogy az idézett mondatnak talán a legkevésbé még az első felét szabad elfogadni bizonyságul, hiszen épp a második fele figyelmeztet az élet Istenhez kötött értékére...

Hát annak sem könnyű a hivatása, aki épp ennek a titoknak a felfedését tekinti fő feladatának...

Penckófer János