Tíz nap kerékpáron
Kitüntették a kerékpáros lányokat
Július 27. és augusztus 5. között került sor a felvidéki XXVII. Országos Honismereti Kerékpártúrára, melyen idén kilenc kárpátaljai sportoló képviselte vidékünket. Hét aknaszlatinai, illetve egy-egy nagybégányi és nagydobronyi kerékpáros vágott neki a túrának, hogy tíz nap alatt 1020 kilométert „tekerjenek” Magyarország és Szlovákia területén.
– A mi csapatunk két nap késéssel, július 29-én csatlakozott a mezőnyhöz Solymoskőújfalunál – mondta el lapunknak Tokár Károly, a szlatinaiak vezetője. – Végigkerékpároztunk a Felvidéken, néhányszor átlépve a szlovák–magyar országhatárt, így jártunk a Nyírségben, Zemplénben, valamint a Tátrában. Az útvonal számos történelmi nevezetességet érintett (várak, templomok, emlékhelyek), melyeket meg is tekintettünk, de jártunk barlangban és a sajógömöri Mátyás-kori szőlővidéken is. A legnagyobb élményt mégis maga a kerékpározás nyújtotta, a gyönyörű vidék, valamint az új ismeretségek.
A túra két legfiatalabb versenyzője a szlatinai csapatból került ki. A 13 éves kislányok – Benedek Melinda és Mása Dmitrijenko – kiemelkedő teljesítményük elismeréséül a Kitartás–Szívósság–Hazafiasság emlékplakettel térhettek haza, amit ünnepélyes keretek között vehettek át Köteles Lászlótól, a felvidéki magyarság parlamenti képviselőjétől.