Isten éltesse!

77. születésnapját ünnepli november 4-én Horváth Anna szobrászművész

Horváth Anna szobrászművész, az Ukrajnai Képzőművészeti Szövetség tagja a héten ünnepli születésnapját. Ennek apropóján arra kértük a művésznőt, hogy pár mondat erejéig beszéljen álmairól, vágyairól.

– Őszintén szólva zavarnak az évfordulók, hiszen szinte egy pillanat alatt megéltem ezt a 77 évet. Amikor még nem voltam művész, csak téglagyári munkás, egy hétig is eltartott a születésnapom. Sokan jöttek köszönteni, és mindenki tudta, hogy elég egyetlen szál virág, mert sajnálom, amikor a szép csokrok elhervadnak, és ki kell dobni őket. Egyébként nem voltam, nem vagyok mulatós fajta. Számomra a munka, a teremtés jelenti az ünneplést, és igazi örömöt is csak az alkotás nyújt.

– Egy ideje nem tudok dolgozni, mert nem győzöm villanyárammal az égetőkemencémet. Életemben először elindultam hát a hivatalokba, kérni. Hiba volt, nem kaptam semmit. Most a gyerekekkel foglalkozom többet, ez ad örömet. Szívesen beszélgetek, rajzolok velük, miközben magam is új impulzusokat kapok tőlük. Nem átadni akarok dolgokat, egyszerűen csak adni, ahogy Drávai Gizitől láttam. Hogy tudjanak értően olvasni, zenét hallgatni, rajzolni, de ami a legfontosabb: tanuljanak meg kifejezően beszélni. Egyikük legutóbb így elmélkedett a szabadságról: „A szabadság az, amikor azt csinálhatjuk, amit szeretünk, amit tudunk. Jó is volna tudni, milyen a világ, mi a jó és mi a rossz benne, hogy mindig a jót válasszuk”. Hát kell ennél egészebb szabadságeszmény, tisztább filozófia?!

– Minden hét évben leltározni kell, mondja Nagy László. Az utóbbi időben engem is valami ilyesmi foglalkoztat. Lakásom nagy részét munkáim foglalják el, polcaim tele vannak könyvekkel, melyek nagy része dedikált példány. Mögöttük több mázsa kézirat, publikáció, fénykép vár rendszerezésre és ki tudja, még mi minden. Szeretném mindezt egyszer múzeummá rendezni, amihez viszont nagyobb térre lenne szükség, de legalábbis még egy lakásra …

Popovics Zsuzsanna