Krisztusról a gyerekeknek

Gyermekevangelizálás Kárpátalján

2001. november 9., 01:00 , 43. szám

Múlt héten zajlott az Ukrajnában is bejegyzett Gyermek­evan­­­gelizációs Közösség (GyEK) első, vidékünkön meg­­­­­rendezett vezetőképző tanfolyama, melynek a cson­go­­ri missziós központ adott otthont.

A résztvevők zömmel Lem­bergből, Poltavából, illetve Kijevből érkeztek Kárpátaljára, de voltak olyan önkéntes gyermekevangelizálók is, akik a távoli Krím félszigetet, vagy éppen a 6000 kilométerre fekvő Üzbegisztánt képviselték. A német-, illetve fran­­­cia­országi GyEK-oktatók által vezetett tan­­folyam célja – tudtuk meg Barta And­­rás helyi szervezőtől – olyan területi munkatársak kép­­zése volt, akik körzetükben ezt követően maguk koordinálják a helyi Öröm­­­­hír klubok és vasárnapi­­­­­is­kola-vezetők tevékenységét.

– Az első közösség mintegy hatvan évvel ezelőtt jött létre valahol az Egyesült Államokban, miután néhányan felismerték: több ezer gyermek nő fel anélkül, hogy családjukban, környezetükben hallanának Jézus Krisztusról, a Megváltóról – tudtuk meg Barta András szürtei misszionáriustól, aki családjával együtt öt éve vesz részt a GyEK programban. – A gyermekek körében végzett evangelizációs szolgálat hamarosan Európában is gyökeret vert. Kárpátalján a kilencvenes évek elején Edema Sebestyén misszionárius vezetésével indultak az első oktatóképző tanfolyamok, de helyi állandó munkatársak híján sokáig mégsem sikerült beindítani a munkát. Négy éve aztán megalakultak az első csoportok, jelenleg pedig három körzetben (egy-egy misszionárius vezetésével) hatvan önkéntes tanító végez gyermek­evangelizációs szolgálatot Kárpátalján.

– Hogy lehet valaki GyEK-tanító?

– A hívő keresztyén legfőbb feladataihoz tartozik az evangelizálás, a krisztusi elhivatottság vállalása. Azok számára, akik szeretnének részt venni e szolgálatban, évente szervezünk felkészítő, ún. első fokozatú tanfolyamokat. Erre épül a második fokozatú képzés, azaz a már megtért gyermekek lelki építése, a gyülekezetbe való bevezetése. Az idei másod-tanfolyamra e hónap folyamán kerül majd sor Szernyén, előreláthatólag harminc fő részvételével. Az önkéntes tanítók munkáját a re­gio­nális vezetők koordinálják, aminek joga a vezetőképzők elvégzésével szerezhető meg. Ennek a folyamatnak az első fecskéjeként szerveztük meg a múlt heti tanfolyamot, amelynek közös nyelve a résztvevőkre való tekintettel az orosz volt.

P. Zs.