A padokon egyetlen tintapacnit sem látni…

Salánkon a tanulók önként tartanak rendet az iskolában

Aki ellátogat Salánkon a Mikes Kelemen Középiskolába, az úgy érezheti, hogy nem is oktatási intézményben jár. Az iskola épülete és a melléképületek fehér és ép vakolatúak, az udvaron nem­­hogy eldobott pa­pír­fecnit, de még egy maghéjat sem találni. De az igazi meglepetés akkor éri az embert, amikor belép az épületbe. Az osztályokban, a folyosókon virágok, rend és tisztaság, a hirdetményeken, a szem­lél­tetőkön és a padokon sehol egy karcolás, tin­tapacni vagy matrica. Az embernek már-már az az érzése, hogy szellem-iskolába tévedt, ahol a megnyitó óta egyetlen gyermek sem lépte át a küszöböt. Pedig a Salánki Mikes Kelemen Középiskolába is ugyanolyan eleven, csintalan nebulók járnak, mint Kárpátalja bármelyik más iskolájába. Pontosabban mégsem egészen ugyanolyanok.

Az új iskolaépület átadásakor a tanárok elhatározták, hogy rendre és fegyelemre nevelik a gyerekeket, bár akkoriban még maguk sem igen hittek az eredményben. Mégis megpróbálták – sikerült.

Hogyan? A folyosókon eme­­letenként ügyeletesek vigyázzák a rendet, akik a szabálysértéseket egy noteszbe jegyzik fel, amit később az ügyeletes tanár ellenőriz, s ő az, aki felelősségre vonja a vétkezőket.

Persze az ügyeletesek „alkalmazása” még önmagában nem megoldás. A gyerekek meg­­­értették, hogy ami új és szép, azt meg lehet ilyennek őrizni. Egyszóval, a gyerekek mentalitása változott meg. Hallgatnak az ügyeletes szavára, de a legtöbbször eleve igyekeznek elkerülni a figyelmeztetést.

Mivel lehetett rábírni a diákokat minderre? Egyrészt a régi, elhanyagolt iskolaépületben volt alkalmuk megtapasztalni a rosszat, és rájöttek, hogy a tiszta és szép tantermekben kellemesebb tanulni. Másrészt, az iskola építésekor az anyagiakat ugyan az alapítványok biztosították, de a munkát a tanárok, a szülők és maguk a tanulók végezték, így kicsit sajátjuknak is érzik azt. Eleinte persze előfordultak kisebb szabálysértések, de ezek idővel egyre ritkábbakká váltak.

Természetesen a salánki iskola is gondokkal küzd, de ezek Kárpátalja minden iskolájában előforduló, általános gondok: nincs elég fogyóeszköz, hiányoznak a kísérleti eszközök stb. Ugyanakkor nagyon sok iskolával ellentétben van gyors­­büfé, tornaterem, tiszta mosdó, munkaterem; különböző szakkörök működnek, kulturális programokat szer­­veznek stb. Az iskolában szól a Suli Rádió, amelyet minden szünetben Gyur­kó Nikolett és Hleb­­nyi­kó István tanulók vezetnek, s amelyben lehet egymást köszönteni, TOP-listára szavazni, zenét kérni stb.

Végezetül hadd idézzem Bar­ta József iskolaigazgató szavait: „Mi már annyi segítséget kaptunk, főként az Egymásért és a német Hifa alapítványoktól, hogy komolyabb támogatásra nem számítunk. Nem is számíthatunk, mert nagyon sok kárpátaljai magyar iskola nálunk sokkal ros­szabb helyzetben van. Nekünk csak meg kell őriznünk azt, amink van.”

karmacsi