A padokon egyetlen tintapacnit sem látni…
Salánkon a tanulók önként tartanak rendet az iskolában
Aki ellátogat Salánkon a Mikes Kelemen Középiskolába, az úgy érezheti, hogy nem is oktatási intézményben jár. Az iskola épülete és a melléképületek fehér és ép vakolatúak, az udvaron nemhogy eldobott papírfecnit, de még egy maghéjat sem találni. De az igazi meglepetés akkor éri az embert, amikor belép az épületbe. Az osztályokban, a folyosókon virágok, rend és tisztaság, a hirdetményeken, a szemléltetőkön és a padokon sehol egy karcolás, tintapacni vagy matrica. Az embernek már-már az az érzése, hogy szellem-iskolába tévedt, ahol a megnyitó óta egyetlen gyermek sem lépte át a küszöböt. Pedig a Salánki Mikes Kelemen Középiskolába is ugyanolyan eleven, csintalan nebulók járnak, mint Kárpátalja bármelyik más iskolájába. Pontosabban mégsem egészen ugyanolyanok.
Az új iskolaépület átadásakor a tanárok elhatározták, hogy rendre és fegyelemre nevelik a gyerekeket, bár akkoriban még maguk sem igen hittek az eredményben. Mégis megpróbálták – sikerült.
Hogyan? A folyosókon emeletenként ügyeletesek vigyázzák a rendet, akik a szabálysértéseket egy noteszbe jegyzik fel, amit később az ügyeletes tanár ellenőriz, s ő az, aki felelősségre vonja a vétkezőket.
Persze az ügyeletesek „alkalmazása” még önmagában nem megoldás. A gyerekek megértették, hogy ami új és szép, azt meg lehet ilyennek őrizni. Egyszóval, a gyerekek mentalitása változott meg. Hallgatnak az ügyeletes szavára, de a legtöbbször eleve igyekeznek elkerülni a figyelmeztetést.
Mivel lehetett rábírni a diákokat minderre? Egyrészt a régi, elhanyagolt iskolaépületben volt alkalmuk megtapasztalni a rosszat, és rájöttek, hogy a tiszta és szép tantermekben kellemesebb tanulni. Másrészt, az iskola építésekor az anyagiakat ugyan az alapítványok biztosították, de a munkát a tanárok, a szülők és maguk a tanulók végezték, így kicsit sajátjuknak is érzik azt. Eleinte persze előfordultak kisebb szabálysértések, de ezek idővel egyre ritkábbakká váltak.
Természetesen a salánki iskola is gondokkal küzd, de ezek Kárpátalja minden iskolájában előforduló, általános gondok: nincs elég fogyóeszköz, hiányoznak a kísérleti eszközök stb. Ugyanakkor nagyon sok iskolával ellentétben van gyorsbüfé, tornaterem, tiszta mosdó, munkaterem; különböző szakkörök működnek, kulturális programokat szerveznek stb. Az iskolában szól a Suli Rádió, amelyet minden szünetben Gyurkó Nikolett és Hlebnyikó István tanulók vezetnek, s amelyben lehet egymást köszönteni, TOP-listára szavazni, zenét kérni stb.
Végezetül hadd idézzem Barta József iskolaigazgató szavait: „Mi már annyi segítséget kaptunk, főként az Egymásért és a német Hifa alapítványoktól, hogy komolyabb támogatásra nem számítunk. Nem is számíthatunk, mert nagyon sok kárpátaljai magyar iskola nálunk sokkal rosszabb helyzetben van. Nekünk csak meg kell őriznünk azt, amink van.”
karmacsi
