2001. november 23.

,,Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok sem a napját, sem az óráját, melyen az embernek fia eljő.” (Máté evangéliuma, XXV. 13.)

Amikor még a hittől távol éltem, a hit volt számomra a legbonyolultabb, a legösszetettebb, a legfelfoghatatlanabb kérdés a világon. 1990. május 13-án, amikor végre elhittem, hogy az Isten igaz valóság, egyúttal azt is fölfogtam, hogy ami általa meg van írva, azt Ő nem a félrevezetésünkre, hanem a megmentésünkre szánta, mert Ő nem csap be, nem hazudik. Ekkor értettem meg, hogy a hit a legegyszerűbb dolog, csak el kell fogadnunk Isten ígéretét, s amit számunkra már régóta tartogat: a kegyelmet, a megváltást, a bűnbocsánatot, az örök életet. Mert Istennek az az akarata, hogy a népek higgyenek és üdvözüljenek. Nem örvendez Ő egyetlen bűnös pusztulásán sem, hanem inkább örül a bűnösök megtérésének. Mi, emberek tesszük bonyolulttá, nehezen érthetővé a hit dolgait, mert képtelenek vagyunk kiűzni szívünkből a kételkedést.

Egyszer egy vasárnapi iskola tanítója arról próbálta meggyőzni kis növendékeit, hogy milyen egyszerű és nagyszerű dolog a hit. De bárhogyan igyekezett, a gyermekek értetlenül bámultak rá. A tanár ekkor zsebébe nyúlt, elővette egyik legféltettebb tulajdonát, nagyapjától örökölt, ezüstfedelű zsebóráját, s odanyújtotta az éppen előtte ülő tanulónak:

– Neked adom, tedd el!

– Köszönöm, tanár úr, de nem fogadhatom el! – válaszolta illedelmesen a fiú. A tanár erre egy másik gyerekhez, majd egy harmadikhoz, negyedikhez fordult:

– Fogadd el, a tied!

A tanulók pironkodva, zavartan hárították el a váratlan ajándékot. Végül egy legényke mégiscsak kinyújtotta kezét, s a tanár szemébe nézve megszólalt:

– Köszönöm, tanár úr, elfogadom.

A többiek ekkor felszisszentek: valóban nekiadta a tanár? Elteheti? Az övé?

– Hát mit gondoltatok? Én valóban oda akartam ajándékozni, de egyedül ő hitte el, hogy az övé lehet, hogy megtarthatja.

Ekkor többen is megszólaltak:

– Az enyém is lehetett volna! – Nekem is fel volt kínálva!

S ebben a pillanatban a gyerekek némelyikének tudatában világosság támadt, megértették, hogy az Isten ugyanígy kínálja az Ő kegyelmét, szeretetét, bűnbocsánatát, az Ő országába való polgárjogot. Tessék, fogadjátok el, emberek! Nem kell érte pénz, nem kell érte sanyargatnotok magatokat, nem kell zarándokutakra mennetek, hanem egyszerűen csak el kell hinni, hogy az Isten szeret és megbocsát tinéktek. Az Ő kegyelmét ilyen egyszerűen kell elfogadni, ahogyan Ő nyújtja felétek. Tessék, vegyétek, higgyetek benne! A hit ilyen egyszerű dolog!

Kedves testvéreim, mire vártok még? Miért halogatjátok a döntést? Miért gondoljátok, hogy majd talán holnap? Az Ige tisztán, világosan hirdettetik számunkra, abból mindnyájan megérthetjük az Isten akaratát, mert a kegyelem számunkra van felkínálva. Fogadjátok hát el felétek nyújtott jobbját, amíg lehet, mert sem az időt, sem az órát nem tudhatjátok, mert a kapu egyszer becsukódik! Ámen.

Zán-Fábián Sándor
mezővári református lelkész