Nem a húsért jár vadászni
Kalandos vadászélet Visken
Hánka Sándor több mint 40 éve jár vadászni, nem is eredménytelenül. Az előszobája falán a többi trófea mellett egy óriási vaddisznóagyar díszeleg, mely egy magyarországi kiállítást is megjárt már. Az agyar egykori viselőjét egy 10 évvel ezelőtti hajtóvadászaton sikerült becserkészni.
– Azon a napon több furcsaság is történt –emlékszik vissza a vadász. – Egy hajtásban öt megtermett szarvasbika is volt. Egyetlen szarvas elejtésére volt engedélyünk, féltünk is attól, hogy mind az öt elesik. Egy testvérpár ment elöl, hirtelen eléjük toppant az egyik állat. Míg azon vitáztak, hogy lelőjék vagy ne, a „célpont” továbbállt. Mikor ismét együtt voltunk, kiderült, hogy minden golyó célt tévesztett, egyetlen szarvast sem ejtettünk el. Akkor meg azon vesztek össze a testvérek, hogy elszalasztottak egy ilyen lehetőséget. Lejöttek a hajtók is, már levettem a puskát a vállamról, amikor a hegy mögül egy kb. 200 kilós vadkan jött elő 23,5 cm-es agyarral. Egyenesen felém tartott. Kicsi volt a célterület, csak a koponyájára célozhattam, de 10 méterről sikerült eltalálnom. Amikor a többiek meglátták, szörnyülködtek, mert ekkora vaddisznót nem láttak még azelőtt.
– Előfordult, hogy veszélybe kerültek vadászat során?
– Az egészséges állat általában nem támad, csak a sebesült, ill. a kölykét védő anya. Egyszer az egyik hajtáson kilőttem egy vaddisznó fogát, akkor nem sikerült leteríteni. Másnap utánamentünk, egy sűrűben rá is találtunk, de elég nehéz volt ott mozogni. Egyszer csak kiabálást hallunk: az egyik vadásztársamat megtámadta a sebesült állat. Már öt méterre volt tőle a vadkan, amikor észrevette, hogy nincs kibiztosítva a fegyvere. A disznó odacsapott neki, foga már szerencsére nem volt. Mire az állat visszafordult az újabb támadáshoz, a vadász kibiztosította a puskát, s lelőtte. Amikor kihoztuk, a nap hőse nem értette, miért sajog a lába, holott a nadrágja teljesen ép. Később kiderült, hogy egy 10 cm-es hasítás keletkezett a lábán. Egy másik alkalommal én kerültem szembe egy megtermett szarvasbikával, melynek agancsai között kb. 1,5 m volt a fesztávolság. Szénfekete volt a színe, ami ritkaság errefelé. Amikor fél méterre volt tőlem, rálőttem, de nem találtam el. A szarvas csapott egy kört, megfordult, elindult felém, majd megállt tőlem öt méterre. Egy ideig farkasszemet néztünk, majd meghúztam a ravaszt, de véletlenül éppen az került a kezem alá, amelyikkel már azelőtt lőttem. A szarvas nekem jött, én elugrottam, ő utánam csapott az agancsával, de nem ért el. Amikor a barátaim megnézték a nyomokat, azt kérdezték, ha olyan közel volt hozzám, miért nem kaptam el kézzel az agancsát. Én annak is örültem, hogy ép bőrrel megúsztam az esetet. A többiek még látták később a szarvast, én már nem.
– Volt-e mókás kalandjuk vadászás közben?
– Nagyon szeretem az éjszakát lesben tölteni. Egyik alkalommal vaddisznólesen voltunk. Közel a hegyhez volt egy krumpliföld, a gazda egy kis kalyibában őrizte a krumpliját. Szemerkélni kezdett az eső, ezért mi hazaküldtük a gazdát, mondván, majd mi őrizzük a földet. Igen ám, de nem fért be mindenki a kalyibába, az egyikünk kinnrekedt. Az illető egy ideig tűrte az esőt, majd kérlelni kezdett minket, eresszük be. Később azzal fenyegetőzött, hogy ránk gyújtja a kis házat. Mi persze nem hittünk neki, de ő valóban megtette. Kiszaladtunk a kalyibából, mire az egyik vadásznak eszébe jutott, hogy bennfelejtette a patrontáskáját. Na, ekkor kezdtünk el csak igazán szaladni. Mikor leértünk a völgybe, kiderült, hogy végig a derekán volt a táska. Mivel az eső csak nem akart elállni, hazamentünk. Másnap jöttek szólni, hogy ha jót akarunk, a közeljövőben kerüljük el a gazdát, mert éjszaka az összes krumplit kiették a vaddisznók.
O. T.
