2001. december 14.

„Mert ez az Isten akaratja, a ti szentté lételetek…” I. Tess. 4:3/a

A magyarországi Bibliaolvasó kalauz útmutatása szerint a mai napon olvasandó ez a – Károli-fordításban – kiemelten álló igeversrészlet.

Isten akarata – ember akarata. Nem lenne elegendő az újság terjedelme Isten akaratának leírására, de az­ sem csekély dolog, mi a mi akaratunk. Így, csak néhány gondolatban: Isten örökkévalóságánál és mindenhatóságánál fogva, jó tetszéséből és akaratából világokat teremtett, ezt a mi világunkat is, és benne az embert a teremtés koronájává tette, aki a bűnesetig valóban ártatlan és szent volt. Isten megmondta, hogy mit kell tennie és mit kell kerülnie, hogy megmaradjon ebben az Istennel való legszorosabb közösségben és boldog állapotban. Az ember pedig éppen az ellenkezőjét cselekedte. Szomorú, hogy mi mindig mást akarunk, mint Isten.

Ellenben Ő sohasem változik. Nemcsak Teremtő, hanem gondviselő is. És mint ilyen, tökéletes szeretet, legfőbb bölcsesség, minden kegyelemnek Atyja és irgalmasság Istene, hosszútűrő és megtartó. Az Ő akarata az ember megváltásának nagy, kimondhatatlan nagy műve. Advent 3. vasárnapján, közel a karácsonyhoz látjuk, mint közeledik felénk az, aki „Istenségét elrejtette, Midőn testünket felvette…” Az Ő akarata, hogy megszomorodott atyai szíve kiengesztelődjék, hogy a bűnbe esett ember helyett az Isten-ember, Jézus Krisztus, az igaz, a tökéletes, a szent, a második Ádám eleget tegyen a bűnért, a bűnösért.

Isten akarata az, hogy megkezdett művét tovább folytassa, nemcsak megvált, hanem meg is igazít, helyreállít és naponként megszentel, azaz alkalmassá tesz arra, hogy az Ő dicsőségére éljünk. Csak Krisztusban és Krisztus által élhetünk neki tetsző életet, amelyik megváltottan sem teljesen bűn nélküli, de mint kiválasztottja, szentje, naponként a megszentelődés útján haladva, hasznos eszköze lehetek az Ő akaratának végzésére, teremtett és megváltott világában, a mi emberi világunkban. Csak akaratom simuljon bele az Övébe. Ez legyen az én karácsonyra való adventi készülődésem, vagy ahogy egy régi költő oly szépen kifejezte:

Igaz Isten ígéretben változhatatlan valóság!

Amit Te a Te beszédedben megmondasz, az mind valóság!

Könnyebb megavulni, végképpen elmúlni a természetnek,

Mint semmibe menni az igaz isteni szent ígéretnek.

Megmondottad volt még kezdetben az első egy pár embernek,

Hogy ők a szomorú esetben mind örökké nem hevernek:

Küldesz vigasztalót, ő vérükből valót, Ki eredeti

Elvesztett javukba és boldogságukba visszahelyezi.

Lelki örömmel megújulva imádjuk szent felségedet,

Hogy ismét mireánk fordulva szemléljük régi kedvedet.

Megnyitjuk szívünket, kitárjuk keblünket, hogy Jézusunkat

Eképpen fogadjuk, híven átaladjuk néki magunkat.

Tarts meg bennünket az országban, melyet Ő köztünk állított,

Adj részt abban a boldogságban, melyet a földre szállított,

Majd éltünk végével, bocsáss el békével, hogy oda térjünk,

Hol az Ő hívei száma közt, mennyei országlást érjünk.

75. dicséret (régi énekeskönyv)

Józan Lajos ref. lelkész, Huszt