Tartják a határidőt, de néhol füzetbe írnak

Népszámlálás – 2001

2001. december 14., 01:00 , 48. szám

Megyénkben is tart az első országos népszámlálás. Mint Ivan Iltyótól, a megyei statisztikai főosztály vezetőjétől megtudtuk, lapzártáig a megye lakosságának több mint 60%-át kérdezték már meg a számlálóbiztosok. Valamivel rosszabb az átlagnál az ungvári helyzet – itt még csupán a lakosság felét keresték fel. Ivan Iltyo elmondta, a népszámlálás során egyelőre nem történtek fennakadások, s ha a jelenlegi ütemben haladnak a felméréssel, tartani tudják a határidőt, azaz december 14-re befejezik a munkát.

A főosztályvezető szerint a népszámlálás során eddig még nem történt szabálysértés; bár érkeztek erre utaló bejelentések, ám ezeket nem támasztották alá tényekkel, s így nem is indítottak vizsgálatot. Egyébként Kárpátalján monitoring-rendszer működik e napokban, mondta, a járásokban pedig telefonos szolgálatot tartanak reggel héttől este huszonhárom óráig, s a lakosság minden, a népszámlálással kapcsolatos kérdésére válaszolnak. Ivan Iltyo elmondta, hogy nem jutott tudomásukra olyan eset, amikor a felvett adatokat nem azonnal a hivatalos űrlapon rögzítették volna. Ugyanakkor a Kárpátalja érdeklődésére több magyarlakta településen jelezték, történtek kísérletek arra, hogy a polgároktól felvett adatokat a kérdőív helyett egyszerű füzetbe vezessék be. Őr-Hidi László, a KMKSZ Nagy­dobronyi Alap­szervezetének elnöke lapunknak elmondta, hogy a községben ezért többen megtagadták a válaszadást. A kérdezőbiztosok általában arra hivatkozva használnak füzetet, nehogy összepiszkolódjanak a kérdőívek, vagy hibát ejtsenek kitöltésükkor – mondták el az általunk megkérdezett lakosok. Erről számolt be többek között Hidi Olga, a KMKSZ Haranglábi Alapszervezetének elnöke is: itt több esetben előbb füzetbe rögzítették a válaszokat, majd az érintettek előtt kitöltötték a hivatalos űrlapot is. Történtek kísérletek a „füzetes” felmérésre Munkácson és Visken is. Mivel azonban ezekről az esetekről hivatalos bejelentést nem tettek az érintettek, olybá vehető, mintha a szabálysértés meg sem történt volna…

baráth-karmacsi