Szentséges éj…

Mészáros Domonkos plébános régmúlt és mai karácsonyokról

Eltelt egy újabb év, közeleg a karácsony, egyik legbensőségesebb és legszebb ünnepünk. Mindannyian arra készülünk, hogy ismét átéljük a megismételhetetlent. Ez alkalommal Mészáros Domonkos OP, ungvári plébánost kértük, ossza meg velünk legkedvesebb karácsonyi emlékeit és segítsen megfogalmazni az ünnep üzenetét.

– Mire gondol először, ha azt hallja: karácsony?

– Gyermekkorom jut elsőként eszembe, a csöndes hóesés, az anyagiaktól független, szeretetteljes családi légkör, vagy éppen a Jézus jászlába szánt szalmagyűjtögetés emléke.

– Ez utóbbi szokás talán némi magyarázatra szorul...

– Kis hittanos voltam, első osztályos, amikor a tisztelendő bácsi azt mondta, hogy advent idején minden egyes jócselekedetünkkel egy-egy szalmaszálat vihetünk a születendő kis Jézus jászlához. A történethez az is hozzátartozott, hogy az érdemtelenül hozott szalmaszál nem melegíteni, hanem szúrni fogja Jézus testét, ezért lelkiismeretünk ne engedje meg a csalást. A nagy, fából készült jászol advent utolsó napjaiban ott állt az oltár előtt, amibe szorgalmasan gyűjtögettük a szalmaszálakat. Emlékszem, fél óráig válogattam a magam öt-hat szálacskáját, hogy fényes és szép színű legyen, ne legyen megroppanva stb. A jászol szentestére lassan színig telt, ami mindannyiunkat nagyon jó érzéssel töltött el.

– Milyenek voltak ezek a régi karácsonyok?

– Azt hiszem, egyet jelentenek a családommal: kicsik-nagyok együtt, a karácsonyfa egyszerű díszeinek és gyertyáinak természetes fényében, édesanyám hegedűjátéka, a testvéreim közös éneke, amire édesapám tercelt. Az Úr Jézus születéséről szóló evangéliumot is ő olvasta fel, amit közös imádság követett és az ajándékok átadása... Nagyon hálás vagyok, hogy mindannyiszor végignézhettem, ki miként adja át szeretetének jelképét, illetve örül a maga ajándékának. Ha ehelyett, mint legkisebbet, engem bálványoznak és ajnároznak, nem lett volna alkalmam megfigyelni és megtanulni a szeretet legbensőségesebb, családon belüli kapcsolatainak kifejezési módjait. Az asztali együttlét is nagyon kedves volt. A teríték szolid, de elegáns, ahol min­dennek megvolt a maga helye: középen hatágú csillag, benne csavart gyertya, mellette illatos fenyőág... A vacsorát követően jött a csizma, nagykabát és a magas hóban (akkoriban így járta) az egész család együtt ment az éjféli misére. Későbbi em­lé­ke­im­ben helyet kap­nak a betlehemes hagyományok, amikor a hittanos gyerekek vagy a ministránsok december 6-18. között délutánonként járták a falut és minden házba vitték az örömhírt. Hódmezővásárhelyen, ahol születtem, szép hagyomány volt a „Szentcsalád-járás”, aminek lényege, hogy kilenc család kilenc estén át mindig más-más háznál gyűlt össze, és együtt énekelt, imádkozott. Nagyon szép előkészület, karácsonyváró csendesség volt ez is.

– Mit jelent ma Jézus születésének ünnepe?

– Nagyon sokan azt gondolják, hogy a vallás, az Úr Jézus elvisz bennünket a valóságtól, pedig a helyzet éppen fordított. Jézus azért testesül meg közöttünk, hogy elhozza végre közénk azt az embert, aki gazdag az Atyában, és teljesen józanul, lelki sebek nélkül viszonyul a környezetéhez. Számunkra Ő a minta, az etalon. Amikor ennek a Jézusnak a csodálatos szereteténél letérdelünk, akkor gyógyulni kezdenek azok a sebeink, amik a szeretetlenség különböző bűneiben sérülést jelentettek a számunkra. Ő a maga szeretetével és bizalmával visszavezet minket ahhoz az eredeti lelki gazdagságunkhoz, amivel sokkal mélyebben tudjuk egymást megismerni, szeretni és tudunk a másik ember javára válni.

– Milyen legyen a karácsonyunk?

– A mai korra jellemző felületesség, sajnos, az ünnepeinkre, így a karácsonyra is rányomja a bélyegét. A világ zajos „készülődése” elhalványítja az ünnepvárás hitből fakadó csendességének fontosságát. A szülők a végletekig lefoglalják magukat, hogy a külsőségeket illetően „minden szép és jó legyen”, biztosítsák az ételt, ajándékot, az „ünnepi” miliőt. Ebben viszont annyira elfáradnak, hogy magán az ünnepen lelkiekben már képtelenek jelen lenni. A reklámok kínálta „hangulatfelelős” csecsebecse- és csodabogár-áradat is a puszta külsőségekre tereli az emberek figyelmét, amelyek nemhogy nem szükségesek a belső áhítat és csendesség megéléséhez, de egyenesen akadályai annak. Hogy mitől válhat lelki ünneppé a karácsony? Az azt megelőző csendesség áldásaitól, a testi-lelki személyes részvételtől, a közös imádság, éneklés révén, ami lehetővé teszi Jézus irántunk tanúsított szeretetének megtapasztalását.

P. Zs.