„Ott volt ránk szükség”
Lelkész a lágerben
Sokan sokféleképpen vélekednek a lágerekről, olyan azonban nem sok akad, aki hálás szívvel tudna visszaemlékezni az ott töltött évekre. Gulácsy Lajos nyugalmazott református püspök hét évet töltött fogságban, s állítása szerint ez volt életének legtartalmasabb szakasza. A lelkipásztor január 8-án ünnepli 77. születésnapját.
– 1949 márciusában hatodmagammal letartóztattak, s csak 1956 májusában kerültem haza. Mint később kiderült, egy 1947-ben készült konfirmációi fénykép alapján ítéltek el, mivel akkoriban nem volt szabad fiatalkorúakat hitoktatásban részesíteni.
– Hogyan fogadták a fogolytársak?
– Amikor odakerültem, voltak olyan magyar foglyok – katonatisztek, csendőrök – , akik a háború alatt estek fogságba. Mikor megtudták, hogy pap vagyok, gúnyolódni kezdtek: végre te is ide kerültél, ugye, hogy nincs Isten. Majdnem egy teljes évig így ment ez, azután elcsendesedtek. Most már tudom, hogy azért kerültem oda, hogy megmentsem őket. Ott volt ránk, lelkészekre szükség, hogy hirdessük a foglyoknak az evangélium megtartó erejét. Az együtt töltött idő alatt ezek a keserű, reménytelen emberek lelki testvérekké váltak. Addig mindig oroszul beszéltek, magyar szavakat csak káromkodáskor használtak. Sokszor mondogatták, hogy csak egyszer menjenek haza, mindenkit megölnek. Az egész világot hibáztatták a fogság éveiért. Később teljesen megváltoztak ezek az emberek, meg tudtak bocsátani, s sorsukkal megbékélve térhettek haza.
– Hét év hosszú idő. Hogyan segítették az idő múlását?
– Szabadegyetemszerű előadásokat tartottunk egymásnak. Mindenki abból készült fel, amiben illetékes volt, és megosztotta tudását a társaival. Egy katolikus pap például arról beszélt nekünk, mit jelent Mária tisztelete. Egy másik alkalommal egy zsidó rabbi magyarázta Mózes könyveit. Soha nem hallottam még senkit úgy beszélni a mózesi törvényekről, mint akkor őt.
– Hogyan ülték meg az ünnepeket?
– Az egyik húsvétot a vályogvető gödörben ünnepeltük. Titokban úrvacsoráztunk, nem volt ugyan borunk, de volt vizünk és kenyerünk. Hiába tartoztunk más-más felekezethez, testvérek voltunk. Én ott, a vályogvető gödörben tanultam meg, mi az ökumené. A fogság ideje alatt kemény körülmények között formált a Mester, de mindig biztonságot adott az a tudat, hogy a vésőt Ő tartja a kezében.
– jázmin –
