2002. január 4.

2002. január 4., 01:00 , 51. szám

A Görög Katolikus Egyház Julián-naptárt követő hívei január 6-án a karácsony előtti Szent Atyák vasárnapját ünneplik. Ennek evangéliumi szakasza (Máté 1,2-17) Jézus Krisztus nemzetsége könyvéről szól. Az Ábrahámtól Dávid királyig tartó 14 nemzetség, majd a babiloni fogságig való 14 nemzetség, s ettől a Józsefig terjedő 14 nemzetség arról tanúskodik, hogy Jézus Krisztus az, akit Izrael népe, valamint az egész emberiség Megváltóként várt. Ez bizonyítja, hogy az Úr szerződése Ábrahám ősatyjával s a próféták jövendölései a Messiás eljöveteléről teljesültek. Ugyanis a jövendölések szerint az Üdvözítő Dávid király nemzetségéből fog származni.

Jézus nemzetségkönyve e szavakkal nyer befejezést „Jákob fia pedig József, Mária férje. Mária a Krisztusnak nevezett Jézus szülőanyja.” Tehát Máté evangéliuma nem írja, mint az előző nemzetségekben, hogy József fia Jézus, hanem csak úgy említi Józsefet mint Mária férjét, mert Jézus nem Józseftől született, hanem természetfölötti módon, a Szentlélektől, mint ez meg van írva a Szűz Máriának angyal által adott örömhírében.

Jézus nemzetségtörténete hitünket és reményünket erősíti, ugyanis látjuk, hogy az Úr betartja ígéretét s elküldte a Megváltót, eltekintve a választott nép bűneitől és állhatatlanságától. Reményünk szilárdul, amikor meggyőződünk arról, hogy az Úr betartotta ígéreteit.

Az Úr most is gondviselésébe fogadja népét már Egyháza által, amely a világ népeit egyesíti, s minden hívőnek nagy kegyelmeket eszközöl a földön, s örök üdvösséget a mennyben.

Merítsünk tehát az Úr kegyelemáradatából, hogy újjáéledjen lelkünk s szilárduljon az Üdvözítőbe vetett hitünk, reményünk.

Szabó György görög katolikus pap