Ahol a lányok felállva üdvözlik a lelkészt

Bótrágy hagyományai

2002. január 4., 01:00 , 51. szám

A bótrágyi református templomba lépő vendég azonnal látja, hogy nem mindennapi helyre került. A racionalizmus és liberalizmus jegyeit hordozó templom szószéke ugyanis szekrényszerűen van kialakítva, hogy ne látszódjék a magasba felemelkedő pap lépkedése. Ha pedig a hívek szokásaira is rákérdez a látogató, érdekes dolgokra bukkanhat.

Magyarország több településén volt divatban régente, hogy az eladósorban lévő leányok felállással fogadták a templomba lépő lelkészt. Ha a leányzó már nem volt ártatlan, nem állhatott fel. Bótrágyon mind a mai napig él ez a hagyomány, bár az eredetét már senki nem ismeri, már nagyon régen csupán a tisztelet jeleként adódik ez a hagyomány anyáról leányra. Még a legidősebbek sem emlékeznek olyan esetre, hogy rá kellett volna pirítani valakire emiatt.

Egy másik ma is élő hagyomány a székjog. 1912 körül, a templom épülésekor a férfiak Amerikába jártak dolgozni, többek között azért is, hogy pénzt szerezzenek a munkálatokhoz. Attól függően, hogy ki milyen részt vállalt az anyagiak előteremtéséből, később olyan közel ülhetett a szószékhez. Ma az egyházfenntartói járulék alapján jelölik ki a helyeket, így a legelső padok ára duplája is lehet a hátsókénak.

A bótrágyi temetőben a sírokon nemcsak fejfák sorakoznak, hanem lábfák is. Két karvastagságú, mindenféle díszítést nélkülöző fadarabot szúrnak le a fejfával szemben.

– Ez ősi szokásból ered – mondja Radvánszky Ferenc, a helyi lelkész. – A régiek így ábrázolták az ember testét; a fejfa jelképezte a fejét, a lábfa pedig a lábát. Szerették volna minél tovább megőrizni szerettüket, érezni, hogy még mindig köztük van. Ez magyarázza azt is, hogy sok a „fényképes sír”. A bótrágyiak nagyon kötődnek egymáshoz, érzelmileg igen gazdagok.

S talán ennek a kötődésnek és érzelmi gazdagságnak köszönhető az is, hogy ezek a hagyományok fennmaradtak...

O. T.