Az önzetlen szolgálat díja
Magyar Örökség Díj a Ferences Missziónak
A Magyarországért Alapítvány évente 7-7 szervezetet, illetve magánszemélyt részesít elismerésében, akik neve bekerül a Magyar Örökség Aranykönyvébe. Mint arról korábban már beszámoltunk, az alapítvány által felkért bíráló bizottság döntése alapján ez alkalommal a Nagyszőlősi Ferences Misszió is a díjazottak között volt. Az elismerés kapcsán Papp Tihamérral, a misszió vezetőjével beszélgettünk.
– Hűség és áldozatvállalás – áll a díszoklevélben. Valóban erről szól a misszió?
– Úgy hiszem, bármely szolgálatban élő ember vagy közösség hasonló kihívásokkal találkozik munkája során, hisz az értéképítés minden területen megkívánja a kitartást. Bennünket hivatásunk, a Krisztushoz való hűségünk éltet és erősít, ezért életünk, szolgálatunk természetszerűen magában hordozza, hogy minden nehézségükben közösséget vállaljunk az itt élőkkel, és hűséggel kitartsunk feladatainkban.
– Milyen gondolatok fogalmazódtak meg Önben a díj átvételekor?
– A Magyar Örökség elnevezésű díj egy ezeréves múlttal rendelkező nép értékeit kívánja megőrizni és továbbépíteni, ilyen értelemben tehát nagy megtiszteltetést jelent számunkra, hogy mi is részeseivé válhattunk. Megköszönve az elismerést ugyanakkor elmondtam, hogy bár megtisztelő a kitüntetés, tulajdonképpen nem nekünk szól. Valójában azt a sok-sok hőst, kiváló embert és szolgáló közösséget illeti meg, akik megteremtették jelen értékeinket és örökségül hagyták számunkra. Ezeket pedig úgy szeretnénk megélni és továbbadni, hogy örökségünk ne válasszon el bennünket más népektől, hanem ajándékká tegye életünket mások javára, illetve nyitottak legyünk mások értékeinek a megbecsülésére és tiszteletére.
P. Zs.
A Nagyszőlősi Ferences Misszió 1989-ben kezdte meg működését. Ekkor vált lehetővé, hogy a kárpátaljai római katolikus egyház anyaországi papokat hívjon helyi szolgálatra. Az akkor Kárpátaljára érkezett öt pap közül három volt ferences rendi szerzetes, akik Nagyszőlősön telepedtek meg és alapítottak rendházat. A misszió öt tagja jelenleg 19 helység katolikus közösségében végez papi szolgálatot, illetve nyújt szociális segítséget az igényeknek és lehetőségeknek megfelelően. Ez utóbbi akciók sorába tartoznak többek között a karitatív szolgálatokkal közösen működtetett gyógyszertárak, egyházi óvodák és szegénykonyhák, a mozgássérült gyermekek rehabilitációs központja és a szegény sorsú gyermekek napközi otthona Nagyszőlősön csakúgy, mint például a técsői és huszti iskolás gyermekek napi egyszeri étkeztetése.