Kárpátalján péntek óta kérhető a magyar igazolvány
Státustörvény
Pénteken Kárpátalja valamennyi magyarok lakta településén elkezdődött a magyar igazolvány kiadására vonatkozó kérelmek benyújtása.
A magyar igazolvány és a magyar hozzátartozói igazolvány kérelmező űrlapjait már eljuttatták a több mint száz kárpátaljai magyarlakta településre. A megyében 156 ügyintéző fogadja az igénylőket, és tölti ki az űrlapokat. A kitöltött űrlapokat a Munkácson kialakítandó központi iroda, illetve az Ungvári Főkonzulátus dolgozza fel. Mint Gulácsy Géza, a KMKSZ elnökségének tagja lapunknak elmondta, az első időben jelentős számú igénylő várható, azonban reményeik szerint ez nem okoz majd fennakadást. Szakács Zoltán ungvári magyar főkonzul tájékoztatása szerint a kérelmek begyűjtését és továbbítását végző iroda indulásra kész a főkonzulátuson. Az első igazolványok kiadása mintegy három-négy hét múlva várható.
Fontos megjegyeznünk, hogy a kérelem beadásának nincs határideje, s az űrlapok is kellő mennyiségben állnak rendelkezésre. A kérelem személyesen nyújtható be a településen működő helyi megbízott segítségével. Ehhez mindenképp szükség van a személyigazolványra, s egy darab 32x45 mm-es színes, lehetőleg nem fényes fényképre. Ezenfelül a különböző adatok igazolására felhasználhatók más dokumentumok is, mint pl. a születési bizonyítvány, házasságlevél, katonakönyv stb., ezért jó, ha az igénylő ezeket magával hozza. A magyar nyelvet megfelelően tudó igénylők számára egyéb dokumentumra nincs is szükség. A magyar szervezetben betöltött tagságot a tagsági igazolvány felmutatásával lehet igazolni, ez esetben az igazolvány fénymásolatát csatolni kell. Ugyancsak fénymásolatot kell csatolni arról a dokumentumról, pl. katonakönyvről, amely államilag igazolja a kérelmező nemzetiségét. E két utóbbi lehetőség valamelyikét azonban nem muszáj igénybe venni, csak akkor, ha az érintett nem tudja megfelelő szinten a magyar nyelvet.
Az igénylések fogadását segítő ügyintézőknél az első néhány nap jobbára a tájékozódás jegyében telt, a legtöbben az igénylés benyújtásának feltételeiről szerettek volna tájékozódni, bár például a nagyszőlősi irodát már az első napon mintegy negyvenen, a munkácsit pedig mintegy ötvenen keresték fel. Mint megtudtuk, az illetékesek e hét végére várják az igénylők tömeges jelentkezését.
kg