Petőfire emlékeztek Badalóban

2002. január 11., 01:00 , 52. szám

A hagyományokhoz híven az idei év első napján megemlékeztek Petőfi Sándor születésének 179. évfordulójáról Badalóban, ahol a helyi református templom falán immár több mint 60 éve tábla őrzi a költő emlékét.

Az ünnepi istentisztelet után Balogh Zoltán, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Keresztyén Júlia néni egy Petőfi-verset adott elő. Bakancsos László, a KMKSZ Beregszászi Járási Szervezetének elnöke beszédében azt emelte ki, hogy az immáron a végrehajtási fázisba kerülő státustörvény által az anyaország határain kívül élők is közelebb kerülhetnek egymáshoz. Pólyik Renáta, a helyi általános iskola tanulója Petőfi „Minek nevezzelek?” című költeményét adta elő.

Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, parlamenti képviselő ugyancsak a nagy költő egyik művéből, Az apostol című elbeszélő költeményből idézett. Kovács Miklós beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet (újra)egyesítésében elsősorban a ma élő generációnak kell megtenni a döntő lépést. Ezután Sárközi Gyula helyi lakos adta elő saját versét, majd a Szózat eléneklésével zárult az ünnepi megemlékezés.

(tamási)