Nagy Sándornál, a KMKSZ Csongori Alapszervezetének elnökénél

Mi újság?

2002. január 25., 01:00 , 54. szám

– Hogyan telt a 2001-es év az alapszervezet számára?

– Számos új feladatot hozott, főként az év vége felé. Bekapcsolódtunk a népszámlálás lebonyolításába, hisz nem volt mindegy, hogy „hányan is vagyunk”. A másik komoly munkát, mint minden alapszervezetnek, a januártól életbe lépett státustörvény végrehajtásának előkészületei jelentették. A falu számára az elmúlt esztendő legfontosabb eseménye Csongor új iskolájának alapkőletétele volt, ami az egész községre nézve történelmi jelentőséggel bírt. Ezt egyébként igen komoly szervezőmunka előzte meg, és nagyon sok személy, illetve szervezet közreműködését, összefogását igényelte. Értem ez alatt a kulturális szövetséget, az iskolát, a helyi tanácsot és a járási adminisztrációt, a helyi református gyülekezetet, illetve magát a községet. Ebből a szemszögből nézve mindenképpen sikeres időszakot tudhatunk magunk mögött, hisz a nyolcvanas években megálmodott új iskola építése, úgy vélem, mára elérhető közelségbe került.

– Mit tart az idei esztendő legfőbb feladatának?

– Egyértelműen a választásokra való felkészülést, valamint az azokon való sikeres részvételt. A korábbi évekhez hasonlóan a KMKSZ Csongori Alapszervezete ez alkalommal is szeretné képviseltetni magát a járási tanácsban, s emellett a helyhatósági választásokon is részt kívánunk venni. Másik fontos kötelességünk az iskola építése: újabb anyagi források felkutatása, valamint minél több tagtársunk bevonása a társadalmi munkában folyó építkezésbe. Az alapszervezet egyik kötelessége az is, hogy minél többen átérezzék az iskola építésének fontosságát.