Az ukrán nyelv elsajátítása mellett leginkább tanárai előítéleteivel kellett megküzdenie
Tanulni és bizonyítani akart
Nagy Anikó, a KMKSZ Asztélyi Alapszervezetének elnöke kilenc évvel a középiskola befejezése után döntött úgy, hogy ismét iskolapadba ül és jogászdiplomát szerez. Az elképzelést tett követte, így a fiatalasszony és édesanya azóta az Ungvári Állami Informatikai, Közgazdasági és Jogi Főiskola Beregszászi Fiókintézetének másodéves hallgatója.
– Az anyanyelven szerzett érettségi után hogyan rugaszkodtál neki az ukrán nyelvű felvételi vizsgáknak?
– Két magántanár (nyelvész és egy gyakorló jogász) vezetésével az egész nyarat végigtanultam. Ennek ellenére úgy indultam neki az írásbeli és szóbeli vizsgáknak, hogy semmi esélyem, legfeljebb próbára teszem a tudásom. Mikor bejutottam, első reakcióm a megdöbbenés és kétségbeesés volt, olyannyira, hogy sírva jöttem haza Ungvárról. Féltem az elkövetkezőktől, attól, sikerül-e megfelelni a követelményeknek, elvárásoknak.
– Hogy sikerültek a félévi vizsgák?
– Eleinte nehezen ment a felkészülés, mivel én mindent duplán tanultam: előbb magyarul, hogy értsem is, miről van szó, majd ukránul, hogy másnak is el tudjam mondani, amit tudok. A jogelmélet vizsga maradt a legemlékezetesebb, amikor két órán át soroltam a meghatározásokat a vizsgáztató tanárnak. Akkor húsz diák közül első nekifutásra öten mentek át a vizsgán, köztük – egyedüli magyarként – én is. Megvallom, ez nagy elégtétel volt a számomra... Ennek ellenére a legtöbb tanár előítéletekkel van irántunk, magyarok iránt, amit nem is palástolnak.
– Milyen változásokat hozott a második év?
– Az első évben főleg a nyelvtanulásra koncentráltam, illetve a magyar és ukrán szakkifejezések pontos elsajátítására. Az „alapozáson” mára, úgy érzem, túl vagyok, és így a tananyag is érdekesebb, élvezhetőbb, bár a jelenleg tanult büntetőjog elég távol áll tőlem. Sokkal inkább érdekel az adminisztratív- és civiljog. Sajnos minden tankönyvet magunknak kell beszereznünk, és mondhatom, nagyon drágák. Mégis igyekszem megvenni mind a törvénykönyveket, mind a hozzájuk tartozó magyarázatgyűjteményeket, mivel ezekre a munkám során is szükségem lesz.
– Család...
– Férjem mindenben igyekszik támogatni, gyakran meghallgat és mondhatni együtt tanul velem, mivel őt is érdekli a jog. Kislányom is beletörődött, hogy anya legtöbbször tanul, legfeljebb a napi palacsinta elmaradásakor neheztel rám.
– Mik a terveid?
– Munkát még nem vállaltam, nyárra ugyanis ismét babát várunk, és lélekben már erre készülök (készülünk). Mi leszek, ha jogász leszek? Az anyagiak tekintetében egyelőre eléggé szűkösek a lehetőségeim, de remélem, mire én is „odaérek”, már nemcsak igény lesz jó jogászra, de meg is fizetik a szaktudást.
Popovics Zsuzsanna