Bátfa: A státustörvény nem csak kampányfogás
A KMKSZ alapszervezeteinek közgyűlései
Soros tisztújító közgyűlését tartotta a KMKSZ Bátfai Alapszervezete, melyen Kovács Miklós parlamenti képviselő, a KMKSZ elnöke és dr. Soós Kálmán, a KMKSZ Ungvári Járási Középszintű Szervezetének elnöke is részt vett. Jánosi Natália elnök beszámolója után Kovács Miklós szólt az elkövetkező időszak két nagy témájáról, a státustörvényről és a választásokról.
– A KMKSZ jelenleg több mint harmincezres taglétszámmal bír – hangsúlyozta Kovács Miklós. – Minden, amit az elmúlt időszakban sikerült elérnünk, annak volt köszönhető, hogy ekkora néptömeg állt mögöttünk, így senki nem állíthatta, hogy a saját ügyeinkben kilincselünk.
Miután a résztvevők választ kaptak a magyar igazolvánnyal és a választásokkal kapcsolatos kérdéseikre, a közgyűlés egyhangúan megerősítette elnöki tisztségében Jánosi Natáliát.
O.T.