Gyerekek az Erkel Színházban
Tiszapéterfalviak Budapesten
A Martin György Néptánc Szövetség rendezésében január 19–20-án Budapesten került sor a Néptánc Antológia 2001. címmel évente megtartott néptánctalálkozóra, ahol az ország legjobb néptáncegyüttesei mutatták be produkcióikat.
Kárpátalját a Tiszapéterfalvai Népzenei- és Néptáncegyüttes képviselte. A Jancsó Katalin és Pál Lajos által vezetett 32 fős csoport meghívott vendégként vett részt a találkozón, és ez alkalommal viski gyűjtésű gyermekjátékokat és táncokat adott elő. Az ígéretes táncegyüttesként számon tartott csapat neves profi táncegyüttesekkel léphetett az Erkel Színház színpadára.
P. ZS.