Jelöltek és hasonmások
Parlamenti választások
A parlamenti választásokról szóló törvénynek megfelelően január 24-ig kellett határozatot hozni a pártoknak parlamenti képviselőjelöltjeik indításáról, az önjelöltek pedig eddig az időpontig jelezhették kérvényben indulási szándékukat. Az okmányokat mindkét esetben január 29-ig kellett benyújtani az illetékes kerületi választási bizottságokhoz. Ezt követően a bizottságoknak további öt napja marad a döntéshozatalra a képviselőjelöltek bejegyzését illetően.
Mint azt Orbán Sándor, a 72. sz. beregszászi kerületi választási bizottság elnöke a Kárpátaljának elmondta, a január 29-i állapotok szerint négy önjelölt személyt jegyeztek be: Kovács Miklóst, a KMKSZ elnökét, a körzet jelenlegi parlamenti képviselőjét, szürtei lakost, Mihajlo Fozekos ungvári lakost, Viktor Kolomijec Kijevben tanuló egyetemistát, illetve Oleg Sztefanyuk nagybereznai lakost.
A bizottság február 1-jén hoz döntést további öt jelölt, az Egyesített Szociáldemokrata Párt által jelölt Gajdos István, Jacura László pártonkívüli önjelölt, macsolai lakos, Mikola Kovacs pártonkívüli önjelölt, beregszászi lakos, a Jabluko Párt által jelölt Vaszil Simon ungvári lakos, s a Szocialista Párt által indított Viktor Cserepanyin nagyszőlősi lakos bejegyzésének kérdésében.
Két Kovács Miklós nevű személy is indul tehát a választásokon, ráadásul mindkettő önjelöltként (így szerepelnek majd a szavazólapon is), s megkülönböztetésük minden bizonnyal komoly nehézségekbe ütközik majd a szavazás során.
Orbán Sándor egyelőre nem tudott pontos választ adni arra a kérdésre, hogyan lehet majd megnyugtatóan megkülönböztetni a két személy nevét a szavazólapokon, ugyanis a Központi Választási Bizottság (KVB) még nem hozott határozatot a szavazólapok ügyében. Elmondta viszont, hogy a korábbi választások gyakorlatának megfelelően, valószínűleg a magyar nyelvű szavazólapokon is fel lesz tüntetve a jelöltek apai neve. Így, mivel Mikola Kovacs ukrán nemzetiségű, a magyar szavazólapokon Kovacs Mikola Ivanovicsként szerepel majd, míg a KMKSZ elnöke Kovács Miklós Miklóséként.
Mindez persze csöppet sem kielégítő, s főleg nem megnyugtató. Annál is inkább, mivel nyitva hagyja a kérdést: mi lesz az ukrán nyelvű szavazólapokkal?
Baráth
Politikai „trükk”?
Az idei parlamenti választások eleddig legnagyobb „újdonsága”, hogy egyre másra jelöltetik magukat az esélyes jelöltek hasonmásai, nemegyszer ugyanabban a választási körzetben. Így például, hírügynökségi jelentések szerint két Vlagyimir Juscsenko, és két Olekszandr Moroz nevű jelölt verseng majd a parlamentbe jutásért, a 71. számú ungvári választókerületben pedig éppenséggel hat(!) Ratusnyak nevű jelöltből kellene a szavazóknak kiválasztani a valódit, Ungvár expolgármesterét, s ráadásul az is nehezíti a dolgukat, hogy a hatból ötöt egyaránt Szerhij Nyikolajevicsnak hívnak!
Szakértők szerint a hasonmások bevetése egyszerű választási fogás, melynek célja, hogy elbizonytalanítsa és megtévessze a választókat, akik ily módon – nem igazodva el a szavazólapokon feltüntetett nevek között – esetleg nem az általuk valójában támogatni óhajtott jelölt nevét jelölik majd meg.
Mindez mostantól minket, kárpátaljai magyarokat is közvetlenül érint, mivel a napokban felbukkant egy második Kovács Miklós, azaz Mikola Kovacs nevű képviselőjelölt a beregszászi választókerületben. Mint lapunknak a KMKSZ székházában elmondták, a szövetség a kárpátaljai magyarság nyílt semmibevételeként értékeli, hogy bizonyos politikai erők abban a választókerületben is bevetették ezt a „fogást”, amelyből egyedüliként van esélye a kárpátaljai magyarságnak az érdekeit képviselő jelöltet juttatni a kijevi parlamentbe.
kg