„Önmagunkat is ünnepeljük benned…”
Átadták a Kármin- és Sternberg-díjakat
A magyar kultúra napjához kapcsolódó rendezvénysorozat lezárásaként került sor Ungváron a Pánsíp Irodalmi Szalon keretein belül az idei Kármin-díj és Váradi-Sternberg-díj átadására. A díjakat minden évben a Balla D. Károly által létrehozott UngBereg Alapítvány kuratóriuma ítéli oda olyan Kárpátalján élő vagy a vidékhez valamilyen módon kapcsolódó alkotóknak, akik előző évben jelentőset alkottak az irodalom, a társművészetek, illetve a társadalomtudományok terén.
2002-ben a Kárpátaljai Magyar Irodalmi Nívódíjat (Kármin-díj) Bagu László költő, a Véletlen Balett szerkesztője kapta előző évi kiemelkedő költői teljesítményéért. Bagunak az elmúlt évben jelent meg az argentin típusú családok lemészárlása című, szakmai berkekben nagyra értékelt verseskötete.
A Kármin-díj Különdíját, mellyel az irodalom társművészeteiben elért jelentős művészi produktumot díjazzák, idén Trill Zsolt, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház színésze kapta. Mint Balla D. Károly az elismerés átnyújtásakor elmondta, Trill Zsoltban a kárpátaljai magyarság önmagát is ünnepli és tiszteleg a feltétlen tehetség előtt.
A Váradi-Sternberg János-díjat Kovács Elemérnek ítélte a kuratórium két évtizedes újságírói munkásságáért, melynek során, mint elhangzott, kellő alázattal szolgálta tollával a kárpátaljai magyar olvasóközönséget, illetve sokat tett a népi kultúra, a hagyományok, a kalendáris népszokások felelevenítéséért és folyamatos napirenden tartásáért.
Gratulálunk a díjazottaknak!
Beregszászi Anikó