Budapesten állt a bál
Duna Televízió Baráti Körök találkozója
Budapesten február 1-2-án került sor a Duna Televízió Baráti Körök VI. Találkozójára. A rangos eseményen a 91 baráti körből idén negyven képviseltette magát Kanadától Brassóig, Drezdától Morvaországig, Csángóföldtől Kárpátaljáig. Vidékünket hat DTV Baráti Kör-vezető, illetve kapcsolattartó képviselte: Bálintné Szigeti Erzsébet, Bálint András – Nagybereg, Imre József, Horváth Zsuzsanna – Beregszász, Szántó Edit – Bátyú, Szokolán Ildikó – Aknaszlatina.
A találkozó első állomása a Duna Televízió Mészáros utcai székháza, valamint a Márványmenyasszony nevű elegáns belvárosi étterem volt. Az ismerkedést másnap tanácskozás követte, ahol Szőllősy Árpád, a Duna Televízióért Alapítvány kuratóriumának elnöke és Pekár István, a DTV elnöke köszöntötte a résztvevőket.
– Az idén tíz éve alakult Duna Televízió az MTV után Magyarország második legnagyobb múltra visszatekintő tévécsatornája – hangsúlyozta elnöki beszámolójában Pekár István. – Éppen ezért szeretnénk, ha a közelgő évforduló a Duna TV anyagi helyzetének erősítését szolgálná, hogy az az elkövetkezőkben is a magyar nemzet első számú kulturális csatornája lehessen, és jelentéssel bírjon mind az országhatáron belül, mind azon túl.
A felszólalásokat baráti hangvételű eszmecsere követte, mely során a résztvevők előadták a csatorna műsorstruktúrájával, témaválasztásával kapcsolatos észrevételeiket, valamint megfogalmazták javaslataikat az alapítvány további működtetésére vonatkozólag.
A találkozó fénypontja ez alkalommal is a Duna Televízió és a Duna Televízióért Alapítvány által rendezett bál volt, melynek helyszínéül – a Gellért szálló és a budai vár után – idén a városligeti Vajdahunyadvár szolgált.
A bál régi korokat idéző helyszínét az est folyamán több mint háromszáz bálozó töltötte meg, köztük a Duna Televízió vezetősége, munkatársai, valamint a találkozó résztvevői.
Az elegánsan terített, fehér-vörös színkompozíciójú asztalok fő dísze az egész éjjel égő gyertyák mellett egy-egy szál fehér orchidea volt, ami még hangsúlyosabbá tette a világos tónusú belső teret. Természetesen a báli vacsora sem maradt el különlegesség tekintetében a környezet mögött. Az ünnepi menü: tihanyi fogastekercs zöldmártással, kukorica krémleves, Wellington pulykamell zöldkoszorúval, lángoló Anonymus palacsinta forró szilvaöntettel. A felsorolt ínyencségek mellé persze kiváló vörös és fehér bor is járt.
A bál sztárvendége Malek Andrea színész-énekesnő volt, aki híres musicalek betétdalaival szórakoztatta a közönséget.
Ami a hölgyek báli öltözékét illeti, zömében a konszolidált fazonok, színek voltak a jellemzőek, szinte teljes egészében hiányoztak a túldekoltált, túldíszített, de még az élénkebb színű estélyi ruhák is. Nagy divatja volt viszont a sálaknak, ami a legegyszerűbb (vagy éppen nem a legújabb) sima fekete, vagy némileg nyárias ruhát is feldobta és ünnepivé tette. A hölgyek frizuráiról sem a magas fodrászszámla jutott elsőként az ember eszébe, az elegancián túl ugyanis semmi hivalkodó (fürtök, csillám, ékszercsat) nem volt jellemző rájuk.
Az urak főként fekete szmokingot viseltek (kizárólag csokornyakkendővel), a kivételt csupán néhány hagyományos díszmagyar és sújtásos öltöny jelentette.
A bál nyitó palotását stílusosan a Kék Duna keringő követte, melyet a farsangi időszakra való tekintettel álarcban adott elő a báli tánckar. A táncba invitált bálozók csakhamar megszállták a parkettet, mely eztán már csak a rövid szünetek idejére maradt üresen. Nagy sikert aratott a rendezők által első alkalommal meghirdetett táncverseny is, mely során a benevezett résztvevők fergeteges rock and rollt, charlstont és szambát roptak a zsűri előtt.
Popovics Zsuzsanna