Fodó Sándor: Becsülettel helyt kell állnunk

Isten éltesse!

Fodó Sándor a napokban ünnepli 62. születésnapját. A KMKSZ tiszteletbeli elnökét ennek apropóján invitáltuk egy rövid beszélgetésre.

– Fiatal korától fontosnak tartotta a kárpátaljai magyarság ügyének szolgálatát. Miért?

– Korai előzményként életem egy meghatározó könyvélményét említeném, Sinka István Fekete bojtár vallomásai c. kötetét, amit édesanyám barátnője, Krüzsely Erzsébet adott a kezembe. Alig tizenhárom évesen csak többszöri nekifutásra értem a végére, de bizonyossággal mondhatom, hogy teljes egészében megváltoztatta az életemet, világlátásomat. Ezt követően soha többé nem vettem ponyvaregényt a kezembe, de végigolvastam valamennyi népi írót: Németh Lászlót, Veres Pétert, Illyés Gyulát, Erdélyi Józsefet, Kodolányi Jánost, Móricz Zsigmondot stb. A nemzeti valóság iránti érzékenységem tehát valahol itt gyökerezik. Éppen ezért, amikor megnyílt a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola, ezen írók köteteinek egész sorozatait ajándékoztam a könyvtárának, hátha mást is „megmételyez” szellemiségük.

– Amikor 1989-ben társaival együtt megalapították a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget, milyen célokat tűztek maguk elé, illetve hogyan képzelték el a szervezet jövőjét?

– Az akkori hatalmi viszonyok között nem kis küzdelmünkbe került a szervezet bejegyeztetése, az alapszabály elfogadtatása, de a tíztagú szervezőbizottság végül is elérte, hogy a Kárpát-medence első határon túli magyar szervezete itt, Kárpátalján alakuljon meg. A fő cél természetesen a magyarság szolgálata volt, mind kulturális, mind politikai téren. Az első nagy akciónk a sztálinizmus áldozatainak rehabilitációja volt, ami sikeresen zárult, hisz ma már nincs olyan magyar falu, ahol az elhurcoltak tiszteletére ne állna emlékmű.

– Mivel foglalkozik most, hogy visszavonult az aktív politikai élettől?

– Az Illyés Közalapítvány felkérésére, illetve támogatásával jelenleg az emlékirataim megírásán dolgozom. Ami a napi politikát illeti, természetesen továbbra is nyomon követem az eseményeket és tartom a kapcsolatot a magyarországi politikai vezetőkkel, hivatalokkal éppúgy, mint valamennyi határon túli magyar érdekképviseleti szervezettel. Nagyon jólesett, mikor a 60. születésnapomon Orbán Viktor magyar miniszterelnök azzal tisztelt meg, hogy személyesen tolmácsolta jókívánságait. Érdekességként megemlíteném továbbá, hogy míg a szövetség aktív vezetője voltam, semmilyen anyaországi kitüntetést nem kaptam, tiszteletbeli elnökként azonban már többet is, köztük a Magyar Köztársaság Tiszti Keresztjét.

– Hogyan értékeli a jelenlegi politikai helyzetet néhány héttel a választások előtt?

– Zajlik a választási kampány, amiről azon túl, hogy van, nemigen lehet pozitívumot mondani. Folyik a sárdobálás, némileg durvább módon, mint 1998-ban, én azonban bízom abban, hogy a választópolgárok számára nem lesz kérdés, melyik magyar jelöltre adják le voksukat. A mi jelöltünk Kovács Miklós, és teljesen egyértelmű, hogy az ukrán parlamentben az fogja a leghatékonyabban képviselni érdekeinket, akit mi magunk delegálunk és juttatunk oda!

– Véleménye szerint fennáll-e annak a veszélye, hogy mint annyiszor, a kárpátaljai magyarságot ezúttal is megosztja a politikai küzdelem?

– Közös érdekünk, hogy ez ne következzen be, hisz a parlamenti képviselet létkérdés a Kárpátalján élő magyarok számára. Ezzel kapcsolatban a Kárpátalja valamennyi olvasójának üzenem: nem elég elmennünk szavazni, de vinnünk kell családtagjainkat, szomszédainkat, ha kell, a fél falut, várost, hogy magyarokként ebben a megmérettetésben is becsülettel helytálljunk.

P. Zs.