Molnár Mária Grand Slam tornán szeretne részt venni

Tehetséges fiatalok

2002. február 15., 01:00 , 57. szám

Molnár Mária Ungváron látta meg a napvilágot. A teniszezést 7 éves korában kezdte el, osztálytársával a Juniszty sportkomplexumba járt edzésre. Először csak amolyan gyermekkori fellángolásnak hitték ezt nála, de azután kiderült, ennél sokkal többről van szó.

– Mennyit edzel hetente?

– Eleinte csak csoportos edzésekre jártam, de amikor egy alkalommal egy nálamnál erősebb ellenféltől vereséget szenvedtem, nagy bánatom miatt apukám megsajnált. Edzőt fogadott mellém, hogy a következő alkalommal már én örülhessek a győzelemnek. Jelenleg hetente háromszor van másfél órás csoportos edzésem és ugyancsak heti három alkalommal egyéni edzésem.

– Mennyire megterhelő ez számodra?

– Az edzések nem fárasztanak, az iskolában is kitűnő tanuló vagayok, és még szórakozásra is jut időm. Ami igazán megterhelő, az egy erős mezőnyű verseny, ahol a két-három órás mérkőzés rengeteg energiát emészt fel.

– Évente hány versenyen szoktál részt venni?

– Idén a csapattal többször voltunk Magyarországon, Lengyelországban, Lembergben. Augusztusban pedig részt vettem a krími Alustában megrendezett ukrajnai bajnokságon, ahol a korosztályom 32 versenyzőjéből a 13. helyen végeztem. Természetesen sokat versenyzek itthon, Ungváron is.

– Vannak terveid, álmaid?

– Nagy álmom, hogy eljussak egy Grand Slam tornára versenyezni. De polgári szakmát is szeretnék, szívesen lennék tanár vagy állatorvos.

karmacsi