Szepesi Attila: Az utolsó történet
Volt egy világ, lett íme három:
a „nem tudom”, „nem érzem”, „nem kívánom”.
W.S.: A halott
Súlyos műtét után feküdtél a kórházban, életed utolsó szilveszterén. A dátum lényegtelen, hisz az évtizedet is elvétetted már, nemhogy az ünnepet. Járni nem tudtál, beszélni nem volt kedved – két véletlen közé kifeszíteni egy-egy sugarat. A falba fordulva feküdtél, s hogy mire gondoltál, nem tudható. A nővérke – a nemzedékből, melyet te tanítottál a száncsengő szavakra – megpaskolta olykor a párnád, és csicsergett hozzád madárhangon. Néha megetetett-megitatott – állandóan lecsordult az étel-ital –, s a WC-re ölben vitték ki lélegzetté fogyó testedet. Láttam néhány hónap előtt, ahogy felcipeltek egy lépcsőn, kétoldalt átkaroltak, lábad a levegőbe kalimpált: dolgozott még benned a mozdulat emléke. Aztán, azon a bizonyos szilveszter-éjszakán történt, halálod előtt néhány nappal: kivittek a WC-re és ottfelejtettek. A tévében a hirhedt pornósztár vetkőzött, mutogatta csábos körtemelleit. A személyzet a műsort nézte és rád nem gondolt senki. Ott gubbasztottál hosszasan, élet és halál között... Nincs semmi hozzáfűznivalóm a történethez, bár elmélkedhetnék a Sötét Korról, mely a költőfejedelmet mocskába-fagyva a WC-n felejti. Gondolom, te már csak egyet akartál, ahogy írtad régen: hazamenni a tavalyi macskákhoz és kutyákhoz, a hajléktalan esőbe.
Ez a költemény egyszerre telített általános érvényű igazságokkal és személyességgel. Ha az olvasó figyelme átsiklana a mottón, a monogramon, „a száncsengő szavak”, a tavalyi macskák, kutyák és a hajléktalan eső kifejezések pontosítják, kiről is szól ez az utolsó történet. De a W. S. és a költőfejedelem pontosítások még azok számára is nyilvánvalóvá teszik a „titkot”, akik a versek világa iránt kevésbé érdeklődnek. És ez, a költészet iránti fogékonyság, figyelem, a poézis megbecsülése már a Sötét Kor fogalmát érinti, amiről Szepesi Attila sem óhajt ez alkalommal elmélkedni. Pedig mennyire kínálja magát ez az egyedi eset az általános érvényű igazságok kimondására! Mennyire beszédes a WC-n felejtett költőfejedelem „története”, a mocskába-fagyottan, élet és halál között magára maradt ember tragédiája, akit mellesleg tisztelnek is – ha épp nem a hírhedt pornósztár körtemelleit vetítik az „önfeledt szórakozásra” éhes nézőközönségnek.
Penckófer János
