Vágják az erdőt Rafajnán
Az erdészek szerint újratelepítik az erdőt
A KMKSZ Rafajnai Alapszervezetének nemrég megtartott közgyűlésén többen sérelmezték, hogy a község határában lévő erdőben az utóbbi hónapokban intenzív fakitermelés folyik. Amint azt Varga János helyi lakos elmondta, az emberek sajnálják az erdőt, mely évtizedeken át volt környezetük szerves része, fáj látniuk a nagyméretű erdőírtást.
A negatív töltetű érzések egyik táptalaja, hogy a lakosság semmilyen hivatalos, tényleges információval nem rendelkezik a fakitermelés okairól, nagyságáról, így többekre sokkolóan hat az a szóbeszéd, mely szerint 130 hektáron szándékoznak kiirtani az erdőt.
– Semmi konkrétumot nem tudunk, csak azt látjuk, hogy naponta több teherautónyi rönkfa halad át a falun – mondja Gajdos Mária háziasszony. – Igaz, sokan jól járnak az itthagyott gallyal, fahulladékkal, mert olcsó tüzelőforrás, de gondolnunk kell a gyermekeinkre, a következő nemzedékre is. Nekik nem kell majd erdő?
– Amióta az eszemet tudom, mindig volt itt erdő, most meg csak a tönkök éktelenkednek – fakad ki Pótor Ilona üzletvezető. – Ami az újratelepítést illeti, nem mondhatjuk, hogy egyáltalán nem végzik, mivel a faluból az emberek minden évben járnak csemetéket ültetni. De hát mikor lesz abból megint erdő?
A felvetett probléma kapcsán Olekszandr Bulegin, a Munkácsi Állami Erdőipari Gazdaság igazgatója – ennek felügyelete alá tartoznak a rafajnai erdők is – a következőket mondta el:
– A fakitermelés az erdőgazdálkodás része, mivel az erdő árucikk is és idővel értékesítésre kerül – mondja az igazgató. – Az arra érdemes fákat tehát ki kell vágni, különben értékvesztés következik be. A munkácsi erdőgazdaság összterülete közel 28 ezer hektár, s a fakitermelés évente mintegy hatvanezer köbmétert tesz ki. Ennek harmadát a célirányos ritkítás, kétharmadát pedig az ún. tarvágás adja. A rafajnai körzet erdei 1504 hektár területűek és zömükben 120-140 éves elöregedett tölgyesből állnak. Az adott körzetben a múlt év során összességében 34 ha alapterületen került sor tarvágásra, ami 7163 köbméter haszonfát jelentett. Tételesen: 25,7 hektárról 5383 m3 tölgyfát és 9,0 hektárról 1780 m3 egyéb fafajtát vágtunk ki. Itt említeném, hogy semmivel sem léptük túl a hivatalosan megállapított kitermelési mértéket, sőt némileg – mintegy ezer köbméterrel – el is maradtunk az előzetes tervtől. Az idei reviziós szakasz termelési mutatói nagyrészt megegyeznek a korábbival, az adott körzetben tehát ebben az évben is mintegy harmincöt hektáron folytatunk fakitermelést.
– Milyen ütemben halad az erdőtelepítés?
– Az erdőgazdaság teljes területén évente mintegy 120 hektáron telepítünk új erdőrészeket. Ez a munka kevésbé látványos, mint az irtás, illetve kevesebb figyelmet is kap, ezáltal kevésbé van jelen a köztudatban. Ami a rafajnai körzetet illeti, mindeddig gyakorlatilag valamennyi tarvágás helyén sor került az újratelepítésre. A nyirkos talaj miatt itt kizárólag fiatal, 30-40 cm-es facsemeték kerülnek kiültetésre, melyek kevéssé emelkednek ki az aljnövényzetből, és a laikus számára alig észrevehetőek. Az újratelepítés azonban folyik, az erdőrészek tehát nem maradnak parlagon.
P. Zs.