Indul a bajnokság
Labdarúgás
Több mint három hónapnyi szünet után a hétvégén folytatódik a pontvadászat az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban.
A bajnokság táblázatának jelenlegi állásából egyértelműen megállapítható, hogy az elsőségért az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is a Dinamo Kijev és a Sahtar Doneck lesz harcban. A felkészülési időszakban mindkét gárda becsületesen készült, rengeteg előkészületi mérkőzést játszottak. Az edzőmeccsek eredményei alapján talán a Dinamo Kijev játéka volt meggyőzőbb, de mint Nevio Scala, a Sahtar új olasz trénere elmondta, csapata a kísérletezés időszakának szánta a felkészülést, ezért szaladtak bele néha egy-egy váratlan vereségbe.
A másik nagy, és minket, kárpátaljai szurkolókat leginkább foglalkoztató kérdés, a két kieső kiléte. Ennek a veszélye – a 9 pontjával sereghajtóként forduló Zakarpattyán kívül – még legalább 6 csapatot kísért, hiszen a hárompontos rendszerben még a 15 pontjával 8. helyezett Metalurg Mariupol sem érezheti magát biztonságban. A Zakarpattya téli felkészülése összességében jónak mondható, és mivel néhány új játékos is került a kerethez, bizakodással várhatjuk a tavaszt. Talán csak a nyitóforduló tűnik teljességgel reménytelennek. Március 16-án ugyanis Jurij Kalitvincev együttese a Dinamo Kijev otthonába látogat. A további párosítás: Poligraftechnika–Metaliszt Harkov, Metalurg Zaporizzsja–Arzenal (a CSZKA Kijev jogutódja), Tavrija Szimferopol–Metalurg Doneck, Metalurg Mariupol–Kárpáti Lviv, Dnyipro–Krivbász, Sahtar Doneck–Vorszkla Poltava.
(tamási)