Angelika nővér szeretné Isten elé vinni az elesetteket
Vincés nővérek Kárpátalján
Az alig húszesztendős tarnóci születésű Angelika nővér 14 évesen határozta el, hogy apáca lesz. Döntését meglehetősen nehezen tudta elfogadtatni családjával. A helyi plébános ajánlására a betegápoló és tanító vincés nővérek rendje felé orientálódott. Ünnepélyes beöltözésére három évvel később, Ungváron került sor, amit két novíciátusi év követett. Végül tavaly augusztusban az esztergomi bazilikában hivatalosan is fogadalmat tett a szerzetesi életre.
– Mi hagyta benned a legmélyebb nyomot a zárdában töltött évek alatt?
– Amikor hazaindultam, azt mondtam, legszívesebben az esztergomi bazilikát és környékét, valamint a csodálatos szertartásokat hoznám magammal Ungvárra. Első ott töltött karácsonyom valódi lélekemelő élmény volt, szinte maga a mennyország. Szlovákiában a nyelvtanulás és az ott kötött barátságok váltak maradandó élménnyé.
– Milyen tervekkel, célokkal érkeztél Ungvárra?
– Január óta élek a rendházban, és egyelőre amolyan „mindenesként” igyekszem hasznossá tenni magam. Persze időbe telik, amíg ismételten beleszokom a távol töltött idő miatt számomra meglehetősen ismeretlen helyi közegbe, legyen szó akár bevásárlásról, közlekedésről vagy a hivatalos dokumentumok kezeléséről. Közeli célom az érettségi megszerzése, a továbbiakban pedig szeretnék teológiát vagy hitoktatást tanulni. Távlati terveim között szerepel egy hosszú távú, komoly misszió itt, Kárpátalján. Szeretném megtalálni azokat az elesett embereket, családokat, gyerekeket, akiket odavihetek Isten elé, hogy megtalálhassák Őt, mint legfőbb alapot és értéket. Számomra Kis Szent Teréz jelenti a követendő példát, akinek életútja számos ponton hasonlít az enyémre. Szerzetesi nevemként is tudatosan választottam az Angelikát – jelentése angyalka –, mert szeretnék én is őrzőangyala, segítője lenni a körülöttem élőknek.
A generációk találkozásából adódó folytonosságról a rendház rangidős tagjával, Sperata nővérrel beszélgettem. Ő az ungvári járási Pallón született 1911-ben, jelölt és novícius Rozsnyón és Sopronban volt. Fogadalomtételét követően 1933-ban a Munkácsi Római Katolikus Elemi iskolába került oktatóként.
– A második elemistákat tanítottam, némelyikük nevére még ma is emlékszem. Akkoriban egész más világot éltünk, volt tudatos vallási nevelés. Később Lévára helyeztek, ahol hét évig voltam a belnövendékek nevelője. 1944-ben kerültem Ungvárra, a járási kórház belgyógyászati osztályára ápolónak. Miután betiltották a rendünket, továbbra is tettük becsülettel a dolgunkat. Nem volt könnyű persze, de akik megmaradtunk, most nagyon örülünk az új rendháznak és annak, hogy van, aki továbbvigye a szatmári vincés nővérek betegápoló szolgálatát Kárpátalján.
P. Zs.
