Istenhez közeledni

Katolikus ifjúsági találkozó Ungváron

2002. április 5., 02:00 , 64. szám

Az ungvári római katolikus templomban szeptember óta minden hónap első vasárnapján találkozót tartanak az Ungvári járás katolikus fiataljai. A Mékli Attila atya vezette alkalmak során a hitépítő beszélgetések mellett a fiatalok alkotta hangszeres kisegyüttes és az énekkar jó hangulatú együttzenélése teszi még tartalmasabbá a közös délutánokat.

– E járási szintű találkozók egyik célja, hogy a fiatalok megismerjék egymást és megtapasztalják a közösség élményét, másrészt, hogy felismerjék, az egyház az övék is, az evangélium számukra is tartalmaz üzenetet – mondta el Mékli Attila csapi plébános. – A fiatalok lényegében az Istenhez való közeledést gyakorolják ily módon, ami manapság sok családban hiányzik.

Bisztrjányina Veronika