Választási „esélyegyenlőség”, azaz hány szavazatra van szüksége a magyarságnak a győzelemhez

Az egész azzal kezdődött, hogy az egyetlen magyar többségű választókerületről fél éve leválasztottak hat munkácsi járási magyar falut, ahol az előző parlamenti választások alkalmával mintegy 5-6 ezren szavaztak Kovács Miklósra, a KMKSZ által támogatott képviselőjelöltre. Tették ezt a helyi polgárok, az egész kárpátaljai magyarság tiltakozása ellenére. Folytatódott a vesszőfutásunk azzal, hogy a parlamenti választásokról elfogadott új törvény értelmében a kárpátaljai magyarság számára nem nyomtattak magyar nyelvű szavazólapokat, pedig ezt még a szovjet birodalom fennállásának idején is természetesnek tartották.

Voltak azonban, akiknek még ez sem volt elegendő biztosíték ahhoz, hogy legyőzhessék a kárpátaljai magyarság jelöltjét, így elindítottak vele szemben egy azonos nevű jelöltet, az a bizonyos Kovács Mikola pedig elvégezte a dolgát. Íme a választások első három helyezettjére leadott szavazatok száma a kedd reggeli, nem hivatalos adatok szerint: Kovács Miklós –33540 szavazat, Gajdos István – 33487 szavazat, Kovács Mikola – 7999 szavazat. Tekintve, hogy a szóban forgó Kovács Mikola még lakóhelyén sem örvend széleskörű ismertségnek, bátran állíthatjuk, hogy a rá leadott majd nyolcezer szavazat valójában Kovács Miklósnak, a KMKSZ elnökének szól. (Hogy lássuk, milyen nagyságrendű támogatottságot orozott el Mikola Kovács, hadd említsük meg, hogy abban a választókörzetben, ahol az ukrán nemzetiségű választópolgárok száma megközelítőleg hetvenezer, a legnépszerűbb ukrán képviselőjelölt, Mihajlo Farkas sem szerzett több szavazatot.) Akik ezekben a napokban-órákban nyomon követték a szavazatszámlálás alakulását, akik a szavazóbizottságok tagjaiként vagy megfigyelőkként mindent megtettek azért, hogy mindenütt betartsák a törvényességet, nemegyszer könynyes szemmel figyelték, hogyan vesznek el a magyarság jelöltjétől több ezer szavazatot azért, mert valakik feleslegesnek tartották magyar nyelvű szavazólapokat nyomtatni, mert a szavazóhelyiségekben az elementáris feltételei sem voltak meg annak, hogy a polgárok alaposan és nyugodtan áttanulmányozhassák a szavazólapokat.

Nem kell fejszámoló művésznek lenni, hogy megállapítsuk, ha a magyar szavazókerületet nem kurtítják meg, ha nem vetnek be azonos nevű jelöltet a magyarság által támogatott képviselőjelölttel szemben, Kovács Miklós toronymagasan nyeri meg a választásokat, és kétség sem férhet hozzá, ki élvezi a kárpátaljai magyarság bizalmát. Persze tisztában vagyunk vele, hogy a politikában semmi értelme a „mi lett volna, ha” kezdetű mondatoknak. Azt azonban mindenkinek tudnia kell, aki az utóbbi hetekben-hónapokban emberfeletti munkát végzett a választási kampány és a szavazás során, hogy a kárpátaljai magyarság minden hátrányos intézkedés ellenére győztesen került ki a megmérettetésből, hiszen mielőtt a választási bizottság megsemmisítette volna négy olyan szavazókörzet eredményét, ahol Kovács Miklós nagyarányú győzelmet aratott, jelöltünk egyértelműen vezetett a szavazatok számát tekintve.

Lapzártakor még nem született meg a parlamenti választások végeredménye a 72. számú egyéni választókerületben, s mindnyájan reménykedünk még az igazság győzelmében. Ha azonban mégsem így történik, hát tudjuk, az már nem rajtunk múlott, hanem egy választási bizottságnak nevezett testületen és a viszonyokon, amelyek mindezt lehetővé teszik.

Kacsur Gusztáv