Angyalossy Sándor: A város szeretete és a múlt iránti elkötelezettség

Isten éltesse!

2002. április 26., 02:00 , 67. szám
Angyalossy Sándor

Angyalossy Sándor két évtizede vezető főépítésze Munkács Városfejlesztési és Építészeti Osztályának. Művészkörökben grafikái, festményei révén vált ismertté. Alkotásai számos hazai és külföldi kiállításon szerepeltek, többek között bemutatkozott már Moszkvában, a Vatikánban és New Yorkban is. Az építészmérnök és művész ezen a héten ünnepli 51. születésnapját.

– Hogyan lesz valakiből hivatásos építész?

– Mondhatni családi hagyományként fordultam az építészmérnöki pálya felé, ugyanis mindkét nagyapám ebben a szakmában dolgozott. Az érettségit követően a Lembergi Műszaki Egyetem építészeti karán szereztem diplomát, és bár eredeti szakterületem nem a városfejlesztés volt, az élet mégis úgy hozta, hogy ez vált a hivatásommá.

– Az idei év szép jubileumot hozott az Ön számára – két évtizede dolgozik városi főépítészként. Összevetve a rendszerváltás előtti és utáni tíz-tíz esztendőt, meglátása szerint hogyan változtak a településfejlesztés főbb szempontjai?

– A nyolcvanas években esetünkben az óváros megőrzése jelentette a legnagyobb kihívást. Igyekeztünk következetesen ellenállni a kor szocialista modernizációjának, hogy a hagyományos városképet ne bontsák meg többemeletes szabványépületek és típusházak. Legfőbb fegyverünket e tekintetben a hatályos műemlékvédelmi és településfejlesztési törvények jelentették, ezekhez ragaszkodtunk, vállalva akár a kellemetlenségeket is. A rendszerváltást követő években a város mérhetetlen pénztelensége volt a munkánk legfőbb kerékkötője. Nemhogy a fejlesztésnek, de még az állagmegóvásnak, kárelhárításnak sem volt anyagi fedezete. Ami mégis közös a két periódusban, hogy ezen a poszton mindig többre volt szükség a puszta hivatalnoki hozzáállásnál. A többletet számomra főleg a szülővárosom és az itt élők iránti szeretet, a közös múlt és örökség megőrzésének belső kötelezettsége adta.

– A kitartó munka eredményeként Munkács városközpontja mára mind turisztikai, mind történelmi szempontból Kárpátalja egyik leglátványosabb részévé vált...

– Valóban hatalmas munka áll mögöttünk, de ma már megnyugvással mondhatom, hogy túl vagyunk a nehezén. Azt tudni kell, hogy a sétálóutca rekonstrukciójának tervezete már a nyolcvanas évek végén elkészült, amit igyekeztünk széles körben megismertetni a lakossággal, hogy ki-ki megoszthassa velünk saját elképzeléseit, ötleteit. Ez sikerült is, és az anyagi forrásoktól függően lépésről lépésre haladva tettük, ami tőlünk tellett. Az első és legfontosabb feladatot a csatornázás, közművesítés jelentette, majd a macskaköves útburkolat felújítása. Ezt követte az épületek tetőszerkezeteinek korszerűsítése, az esővíz szakszerű elvezetése, majd hozzáláttunk a homlokzatok festéséhez, rekonstrukciójához. Így sikerült a városközpontnak visszaadni jellemző barokk-szecessziós, kisvárosi hangulatát, igaz, elsősorban az épületek felső homlokzatát illetően, mivel az alsó üzletsorok mára sajnos teljesen elveszítették múlt századbeli aprólékos kidolgozottságukat, egyedi jellegüket.

– Elégedettnek érzi magát?

– A mi szakmánkban soha nem lehet teljes mértékben elégedettnek lenni és kényelmesen hátradőlni. Egy biztos, az alapokat leraktuk, meghatároztunk egy irányt, amitől remélhetőleg az utánunk jövők sem fognak lényegesen eltérni...

Popovics Zsuzsanna