Kovács Miklós panasza a legfelsőbb bíróságon

2002. április 26., 02:00 , 67. szám

Kovács Miklósnak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökének a március 31-i parlamenti választásokkal kapcsolatos panaszát tárgyalta kedden az ukrán legfelsőbb bíróság.

A KMKSZ elnöke kérte a legfelsőbb bíróságot, tekintse érvénytelennek a magyar többségű, 72-es választókerület választási bizottsága által hozott újabb határozatot – amelynek meghozatalára véleménye szerint a választási törvényt megsértve került sor –, és foglaljon állást a kérdésben – jelentette Kijevből az MTI.

A 72-es kerületi választási bizottság április 2-i határozatában szabálytalanságokra hivatkozva négy választókörben érvénytelenítette a szavazás eredményét, és Gajdos Istvánt hirdette ki győztesnek a korábban vezető Kovács Miklós előtt.

Kovács Miklós panaszára a Központi Választási Bizottság (CVK) április 5-én semmisnek nyilvánította a szavazatok érvénytelenítésére vonatkozó kerületi választási bizottsági döntést, és elrendelte, hogy a kerületi választási bizottság vizsgálja felül határozatát. A Gajdos győzelmét megállapító újbóli kerületi választási bizottsági határozat alapján a CVK elutasította a panaszt. Kovács április 16-án újabb panasszal élt, amelyet a CVK ismételten elutasított. A képviselő ekkor fordult jogorvoslatért a legfelsőbb bírósághoz.

Kovács Miklós az MTI jelentése szerint a bíróság előtt egyebek között elmondta: a 72. választókerületben csak neki volt azonos nevű képviselőjelölt vetélytársa, aki mintegy 8000 szavazatot kapott. Kifogásolta, hogy nem volt magyar nyelvű szavazólap, így a szavazók nehezen ismerték ki magukat. Elmondta, hogy a szavazatok átszámlálása során nem találták meg azokat a szavazócédula-csomagokat, amelyeket állítólag ismeretlenek dobtak az urnába a kifogásolt választókörökben (amire hivatkozva 3 választókörben az eredményt érvénytelenítették). A 43 szavazattöbbséget, amellyel a 4 választókör eredményeinek megsemmisítése előtt rendelkezett, a választói akarat kifejeződésének tekinti – hangsúlyozta.

A tárgyalás szerda délután, lapzárta után folytatódik.