Rangos rendezvények a KMEDT programjában

2002. április 26., 02:00 , 67. szám

Április 20-án, szombaton tartották a Kárpátaljai Magyar Egészségügyi Dolgozók Társasága (KMEDT) idei évi első közgyűlését. Az eseményre Munkácson, a Római Katolikus Egyház kápolnájának termében került sor.

Elnöki beszámolójában dr. Csík Adalbert Ferenc tájékoztatta a résztvevőket a több mint 100 egészségügyi dolgozót tömörítő társaság elmúlt évi tevékenységéről, majd ismertette az idei év főbb rendezvényeinek lebonyolítási rendjét és helyszíneit. A társaság tagjai az idén is számos rangos hazai és külföldi konferencián és előadás-sorozaton vehetnek részt. Az első ilyen rendezvényre május 3. és 4. között a magyarországi Lakitelken kerül sor. „A korszerű táplálkozás és az egészséget szolgáló életmód” címet viselő nemzetközi konferencián Kárpátalját több mint 20 magyar orvos képviselheti majd.

A járási felelősök beszámolói után a jelenlévők megválasztották azt a szervezőbizottságot, melynek tagjait a Kárpát-medencei Egészségügyi Szakdolgozók III. Nemzetközi Konferenciájának előkészületeivel bíztak meg. Erre a nagyszabású rendezvényre augusztus 22-én és 23-án Aknaszlatinán kerül majd sor.

Az ülést követően a KMEDT-közgyűlés résztvevői az utóbbi hónapokban újjávarázsolt munkácsi belvárosban tettek rövid sétát.

(tamási)