Amit vet az ember, azt aratja

Bibliakör-vezetők találkozója

2002. május 3., 02:00 , 68. szám

Bibliakör-vezetők számára tartottak továbbképzőt a csongori parókián. A találkozó témája ezúttal a keresztyén magatartás volt, alapigének a Gal 6, 7-8. versét választották a szervezők: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg, mert amit vet az ember, azt aratja is, mert aki vet a testének, a testből arat veszedelmet, aki pedig vet a léleknek, a lélekből arat örök életet”.

Pocsai Sándor helyi tiszteletes a magvetés fontosságára hívta fel a figyelmet, majd a Lélek gyümölcseit és a test cselekedeteit vetette össze előadásában. Mező Miklós zápszonyi lelkipásztor az ószövetségi Adonibézek király példáján keresztül szemléltette, hogy minden tettünknek megvan a következménye. Az előadásokat beszélgetések követték, melyek elsősorban önismeretről, szolgálatról, keresztyén viselkedésről szóltak.

O.T.