Barátságból jártam a házakat

Május éjszakáján

Nincs is annál szebb dolog, mint amikor május éjszakáján az ifjak elindulnak kedvesükhöz szerenádot adni – vallotta Simon Ferenc. A 74 évet élt bátyúi zenész első harmonikáját nagyapjától kapta, aki két malacért vette neki a hangszert. Tehénőrzés közben tanult meg játszani, s bár idős korára felhagyott a harmonikázással, mindig szívesen mesélt azokról az időkről, amikor pusztán barátságból nyakába vette a környéket. Amikor az interjút készítettük, nem tudhattuk, hogy néhány nappal később Feri bácsi elköltözik az élők sorából. A magnószalagra rögzített beszélgetéssel adózunk most emlékének.

– A szerenádhoz nem kell több két embernél, akik szeretik, becsülik egymást. De nem lehet mindenkinek tehetsége a muzsikáláshoz, ezért gyakran kértek fel engem a szomszédok, barátok, családtagok, hogy kísérjem el őket a kedvesükhöz. Ilyentájt már alig vártam, hogy május éjszakája legyen, annyira szerettem ezeket a körutakat.

– Mi volt a sláger annak idején?

– A legtöbben a Szeretnék május éjszakáján kezdetű dalt kérték, ez volt az első nóta, utána következtek aztán a kívánságok. Például, ha a fiú tudta a lány dalát, akkor azt játszottam. Sok helyen nem is kellett mondani, mert tudtam, kinek mi a kedvence, aztán nekem is volt néhány számom. Nagyon ritka volt, hogy ne tudjam teljesíteni a kérést. Minden háznál eldaloltunk négy-öt éneket, így aztán reggelig jó pár nótát elhúztam. Volt, aki aztán adott pénzt is érte, de legtöbbször csak barátságból vállaltam. Hobbim volt ez nekem, mert nincs ennél szebb. Elmennék én most is, csak a lábam bírná.

– Hány ablak alatt álltak meg egy éjszaka alatt?

– Még ha csak ide, Bátyúba hívtak volna, az se lett volna kevés, de vittek Bótrágyra, Bakosba, Szernyére, Barkaszóra, Badallóba. Öten-hatan összeszedelődzködtünk, volt, hogy tízen is, egy éjszaka alatt sok helyet bejártunk. Volt olyan, hogy a hátamra vettem a harmonikámat, felültettek a falubeliek a biciklire, és eltoltak a címzetthez. Messzebbre autóval vittek, utoljára aztán a saját feleségem is kapott szerenádot.

– Előfordult-e, hogy megtréfálták a kislányt?

– Legfeljebb olyan, hogy néhány szál virágot összeszedtek a kiskertből, aztán vitték más helyre. Minden lányhoz virággal mentünk, vagy májusfát állítottunk, amit aztán kiszegeztünk vagy kidrótoztuk a kapufélfához. A lány háromszor meggyújtotta a villanyt, vagy behívott minket és megkínált valamivel.

– Volt olyan, hogy valakinek nem tetszett a muzsika?

– Harminc évet lezenéltem, de olyannal nem találkoztam, aki ne fogadta volna szívesen. Az előfordult, hogy valakihez csúfságból mentünk el, de az se zavart el minket. Volt, aki azzal kezdte az udvarlást, hogy szerenádot küldött a kiszemelt kislánynak. Ha a szülők nem engedték, hogy udvaroljon, vitette az élőzenét, hogy bevágódjon a szülőknél. Általában sikerült is neki. Verekedés vagy szóváltás emiatt soha nem volt.

Ma sem ritka, hogy május éjszakáján megszólal egy-egy dal valamelyik ablak alatt, de a mai zenészek már megkérik az árát. S nemcsak a virágok, de itt-ott a kapu is más portájára kerül...

– jázmin –