Beregszászi siker a járási rangadón

SC Linet – FC Mezőkaszony labdarúgó-mérkőzés

2002. május 3., 02:00 , 68. szám

Idén rekordszámú, 17 labdarúgócsapat indult a beregszászi járási labdarúgó-bajnokságban, ami színvonalas versengést ígér a bajnoki címért folytatott harcban.

Április 26–27-én került sor a bajnokság második fordulójának mérkőzéseire. Beregszászban a helyi SC Linet és az FC Mezőkaszony mérte össze erejét. A mérkőzés kezdete előtt az FC Mezőkaszony kezdeményezésére a két csapat játékosai egyperces gyászszünettel adóztak a napokban sérüléseibe belehalt soproni szakvezető, az egykori Ferencváros-játékos, 12-szeres magyar válogatott Simon Tibor emlékének.

A Linet hamar megszerezte a vezetést, amikor mintegy 10 percnyi játék után tizenegyeshez jutott. Történt ugyanis, hogy egyik támadásuk során egy, a szélről belőtt labda egy mezőkaszonyi védő karját találta el, s Kampij Péter játékvezető az FC Mezőkaszony szakvezetőinek tiltakozása ellenére habozás nélkül a tizenegyes pontra mutatott. Az ítéletvégrehajtó, Nagy Róbert az elfekvő hálóőr mellett a kapu közepébe rúgta a labdát.

A második félidő elején növelte előnyét a Linet. Egy jobboldali beadást követően Nagy Miklós, megelőzvén a védőket, közelről a kapu sarkába rúgta a labdát.

Az FC Mezőkaszony próbált faragni a hátrányból, ám támadásai s távoli lövései nem jártak sikerrel.

Öt-hat perccel a mérkőzés lefújása előtt egy gyors Linet-támadást követően a kapu előtti közelharcban a beregszásziak voltak szemfülesebbek, s Nagy Róbert második góljával a hazaiak bebiztosították győzelmüket. A végeredmény: SC Linet – FC Mezőkaszony 3:0.

Baráth József