Kacsur Andrea: Imádok kirándulni

Isten éltesse!

Kacsur Andrea, a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház színésznője 1976. május 12-én született Tiszabökényben. Gyermekkorában gyakran főzőcskézett a szomszéd csemetékkel együtt, kisebb ebédeket, vacsorákat rendezve a fáradozás után. Ekkor még nem gondolt a színészetre, sokkal inkább testnevelő tanár vagy balett-táncosnő szeretett volna lenni. Többek javaslatára mégis megpróbálkozott a Kijevi Színművészeti Főiskolával – sikerrel.

– Mesélj ezekről a gyermekkori kis „partikról”!

– Összeültünk a szomszéd gyerekekkel a kertben és főzőcskéztünk. A tűzfelelős mindig én voltam. Itt „gyártottuk” a leveseket és egyéb ételeket, amelyekbe olykor belelépett a kutya, de előfordult az is például, hogy a tarhonyát a földről szedtük vissza a fazékba, kevéske földdel együtt. De így is jóízűen elfogyasztottuk, úgymond megettük, amit főztünk. Nagyon jól éreztük magunkat ezeken a „partikon”.

– Hogy lett a testnevelő tanári álomból színészi pálya?

– Az iskolában szerettem gimnasztikával foglalkozni, s nagyon sokáig valóban tornatanár szerettem volna lenni. 6-7 éves lehettem, mikor a lembergi balettintézet növendékeket toborzott a mi iskolánkban. Engem be is választottak, de a szüleim nem akartak elengedni, hiszen hónapokig távol kellett volna lennem. A színészet ott kezdődött, hogy egy hittantáborban a gyerekek szórakoztatására kis történeteket és meséket adtunk elő. A társaim ajánlották, hogy próbáljam meg a színészetet, de nem bíztam a tehetségemben. Akkor jött a jelenlegi férjem, egykori nagyszőlősi középiskolai osztálytársam, s rábeszélt a jelentkezésre. Elmentem az utófelvételire, de nem sikerült. Aztán egyik nap beállított András, hogy gratulálok, felvételt nyertél a Kijevi Színművészeti Főiskolára, mert az egyik lány visszalépett, és a bizottság téged választott.

– Úgy hallottam, nagyon szeretsz kirándulni, bár emellett számos más kedvenc időtöltésed is van.

– Régen a barátaimmal valóban nagyon sokat jártunk kirándulni. Kedvenc tanyánk a nagyszőlősi Sólyom-szikla volt. Amióta azonban családom van, egyre kevesebb időnk jut a kirándulásra. Mindig eltervezzük, hová megyünk, aztán elnapoljuk, halogatjuk, míg végül általában elmarad az út. A kirándulás mellett nagyon szeretek kártyázni. Amikor a társulattal messzire megyünk, akkor általában nagy kártyapartikat rendezünk útközben. Ezenkívül a műkorcsolya- és jégtáncversenyeket is szeretem.

– Említetted a családot. Családcentrikus vagy?

– A szüleim még gyermekkoromban elváltak, talán ezért fontos számomra a család összetartása. Eleinte úgy terveztük a férjemmel, hogy mivel pályakezdők vagyunk, így legalább öt évig nem lesz majd gyerekünk, de másfél év után már hiányzott a baba, így hamarosan megszületett a kis Balázs.

karmacsi